
Újabb, Tőkés László elleni támadással „ünnepelte” Corina Creţu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) európai parlamenti (EP) képviselője, hogy kedden este megválasztották az uniós törvényhozás alelnökévé.
2014. július 02., 17:572014. július 02., 17:57
Creţu a szavazást követően úgy kommentálta a fejleményeket, hogy Románia most sokkal jobb helyzetben van, mint az elmúlt ciklusban, hiszen két alelnökkel rendelkezik az EP-ben (ugyanis a nemzeti liberális párti Adina Vălean is elnyerte a tisztséget), miközben a tavasszal lezárult mandátum idején csak Tőkés László képviselte alelnökként az országot.
„Ő amúgy is Magyarország helyén szerepelt, Magyarország javasolta, és Traian Băsescu államfő, valamint a PDL támogatta, amely most Vălean mellé állt, de mindegy, Romániának most nagyon jó” – jelentette ki Creţu.
Mint ismeretes, a szocialista EP-képviselő – akiről kiderült, hogy közeli viszonyba került Colin Powell volt amerikai külügyminiszterrel, és ennek kapcsán fölmerült a gyanú, hogy az orosz hírszerzésnek dolgozik – állt az élére annak a PSD-s lejárató kampánynak, amelynek célja az volt, hogy visszavonják Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga kitüntetést, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbanásában játszott szerepéért kapott.
Cătălin Ivan EP-képviselő, a PSD szóvivője is Tőkéshez viszonyulva kommentálta a fejleményeket. „Örülünk, hogy Tőkés László már nem alelnök” – jelentette ki.
Mint ismeretes, Tőkés ellen – aki májusban a Fidesz–KDNP listájának harmadik helyéről jutott be az EP-be – azért indított hajtóvadászatot a PSD, mert tavaly a Tusványosként ismert tusnádfürdői szabadegyetemen azt kérte Orbán Viktor magyar kormányfőtől, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyarok fölött.
Szavait félrefordították, a román médiában az terjedt el, hogy magyar protektorátussá akarja nyilváníttatni Erdélyt, de hiába pontosították szavait, a PSD nem tágított, Tőkésen keresztül ugyanis a párt első számú ellenfelét, Traian Băsescu államfőt akarták lejáratni, mivel 2009-ben ő adományozta a volt püspöknek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács jelenlegi elnökének a kitüntetést.
Az EP-alelnökválasztás amúgy román szempontból botrányosra sikeredett, Cătălin Ivan ugyanis bejelentette: a PSD nem szavazza meg a PNL-s Adina Văleant, mivel árulónak tartja. Ezzel arra utalt, hogy a PNL márciusban felrúgta a PSD-vel két éve fennálló koalíciót. Magyar részről amúgy a fideszes Pelczné Gáll Ildikót választották alelnökké.
Bekérették a külügyminisztériumba pénteken a bukaresti orosz nagykövetet, miután az ukrán célpontok ellen november 10-én indított támadás során egy orosz drón behatolt Románia légterébe.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
szóljon hozzá!