Betartja a középületekben dohányzást tiltó törvényt, noha ő maga dohányos – jelentette ki Sorin Grindeanu kijelölt kormányfő kedden, arra reagálva, hogy a Realitatea hírtelevízió olyan képsorokat közölt róla, ami azt mutatja, hogy a parlament épületében cigarettázott, holott ez a dohányzást korlátozó törvény értelmében tilos.
2017. január 03., 23:152017. január 03., 23:15
2017. január 03., 23:202017. január 03., 23:20
Grindeanu azt mondta, elektromos cigarettát szívott, amikor az újságírók rajtakapták, hogy dohányzik a parlament épületében – számol be az Agerpres. Elismerte: a dohányzásellenes törvényt „Európa legkorlátozóbb törvényének” tartotta, de ennek ellenére betartja azt. „A törvényt elfogadták, tehát tiszteletben kell tartanunk” – tette hozzá a kijelölt kormányfő.
A dohányzásellenes törvénynek meg kell maradnia jelenlegi formájában – jelentette ki kedden Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. „Be kell ismernem, hogy nem vetettük fel ezt a kérdést a kormányprogramunkban, de igazat kell adnom Florinnak (Florian Dorel Bodog, akit az egészségügyi minisztérium élére javasoltak – szerk. megj.), és úgy kell tennem, ahogy ő javasolja. Annak dacára, hogy én magam dohányos vagyok, a törvénynek így kell maradnia” – jelentette ki az újságírók érdeklődésére Dragnea a parlament épületében.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!