Bretfelean: az SZNT-t külföldről pénzelik

Külföldről finanszírozzák a székely szabadság napja elnevezésű, március 10-ére tervezett marosvásárhelyi rendezvény szervezőit – állítja Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője.

Krónika

2015. február 09., 19:452015. február 09., 19:45

Szerinte csak így oldható meg, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a Siculitas Egyesület „ennyi embert a helyszínre utaztasson, útközben pedig inni adjon az utasoknak, hogy aztán karddal hadonásszanak, és randalírozzanak a városban, mint az elmúlt évben\".

Bretfelean egyébként annak a városházi bizottságnak a vezetője is, amely hétfőn elutasította a székely vértanúk emlékművétől a város főteréig tartó tiltakozó felvonulás megszervezésére vonatkozó SZNT-s kérvényt.

A helyi rendőrség vezetője egyébként elmondta, az 1991-ben elfogadott, 60-as számú jogszabály értelmében „a szervezőknek el kell távolítaniuk a tömegből azokat a randalírozókat, akik zavargásokat keltenek, és viselkedésükkel meg akarják változtatni a rendezvény célját\".

„A szervezők sem 2013-ban, sem az elmúlt évben nem tartották be a törvényt, és nem is adták át a rendfenntartóknak azokat, akik provokáltak” – tette hozzá. A bizottsági ülésen jelen volt Izsák Balázs, az SZNT elnöke is, akinek Bretfelean azt mondta, hogy az RMDSZ 25 éve rendez megemlékezést március 15-én, de tiszteletben tartja a román lakosságot, „nem úgy, mint a március 10-ei rendezvény, amelyen az elmúlt években román- és államellenes jelszavakat skandáltak”.

Izsák Balázs elmondta, a tavalyi felvonuláson a rendbontókat nem a szervezők hívták meg a rendezvényre, a helyi csendőrség által kiállított jegyzőkönyvekben pedig egyáltalán nem szerepel, hogy államellenes vagy a románságot sértő jelszavak hangzottak volna el a székely szabadság napján.

„Mi tiszteletben tartjuk a törvényeket, és elvárjuk, hogy a hatóságok is tiszteletben tartsák” – szögezte le Izsák. Rámutatott, a köztéri rendezvények megtartására vonatkozó kérvényeket elbíráló bizottság döntése csupán konzultatív, a felvonulásra vonatkozó engedélyt a polgármester adhatja meg.

Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere egyébként az elmúlt héten már bejelentette: tavalyhoz hasonlóan megtiltja, hogy az SZNT felvonulást tartson, és csak a székely vértanúk emlékművénél tartandó megemlékezéshez adta a hozzájárulását.

Az SZNT ezt követően írásban kérte Maros megye prefektusát, hogy támadja meg a törvényszék közigazgatási osztályán a döntést, ám maga is a törvényszékhez fordult a dokumentum érvénytelenítése céljából.

Amint arról beszámoltunk, a felvonulásra vonatkozó tiltás ellenére a tavalyi rendezvény résztvevői a járdán haladva tették meg az utat a város főteréig. Bár a helyi csendőrség szerint csak kisebb rendbontások történtek a megmozduláson, a hatóság később súlyos pénzbírsággal sújtotta a rendezvény szervezőit és egyes résztvevőit.

Többek közt Vetró-Bodoni András kézdivásárhelyi szobrászművész is bírságot kapott, aki a rendfenntartók szerint „erőszakra buzdított, kivont karddal hadonászott, veszélyeztette a közrendet”. Mint kiderült, Vetró nem vett részt a vásárhelyi rendezvényen, így a csendőrség később visszavonta a büntető jegyzőkönyvet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés