Magyarország valószínűleg legnagyobb májusfáját állítják fel május 1-jén Bonyhád főterén, a 33 méter magas vörösfenyő Borszékről érkezett.
2013. április 29., 18:552013. április 29., 18:55
A fát a Rády József Huszárbandérium, fúvószenekar és néptáncegyüttesek kíséretében, hintóval húzzák a Szabadság térre, ahol a régi májusfa helyén állítják fel. Vendég Lázár Ödön szervező, a bonyhádi majális egyik fővédnöke hétfőn elmondta, a fenyőt 2012. december 15-én vágták ki egy Borszék határában fekvő erdőben, januárban a Hargita megyei fürdőváros ajándékaként érkezett a Völgységbe. A körülbelül 150 éves, 4,3 tonnás faóriást egy három méteres vasszerkezetben helyezik el. A fővédnök ismertetése szerint a fa törzsének alsó tíz méterét székely motívumokkal díszítették, a mintegy 150 órányi munkát két bonyhádi fafaragó, ifjabb és idősebb Kercsó József végezte el. A középső tíz méteren a bajor zászló fehér, kék színeit festették a fa törzsére, a felső tíz métert pedig a magyar trikolór három színe díszíti. Bonyhádon 2008-ban állítottak fel először – német szokás szerint – óriás májusfát, akkor egy bajorországi, szintén 33 méteres fenyő került a város főterére.
A borszéki fa a tervek szerint szintén öt évig áll majd, ezután egy Felvidékről származó májusfát szeretnének felállítani, mivel a városban bukovinai székelyek mellett sokan találtak otthonra a Felvidékről a második világháború után kitelepítettek magyarok közül. A bonyhádi majális kulturális és szórakoztató programjai között a májusfa felállítása után folklórműsort is rendeznek, amelyen szekszárdi, völgységi hagyományőrző együttesek mellett fellép a borszéki néptáncegyüttes és a temesvári Banater Rosmarein néptánccsoport.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
A jelenlegi információk szerint elhúzódó lehet az iráni konfliktus, ha az Amerikai Egyesült Államok meg akarja gyengíteni az iráni rezsimet, akkor hetekig tartó támadássorozatra van szükség – közölte Csicsmann László Közel-Kelet szakértő.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
szóljon hozzá!