Bocsánatot kért a hibáiért mandátuma végén Klaus Iohannis

•  Fotó: Presidency

Fotó: Presidency

Románia polgárainak a jövőbe kell tekinteniük, és annak tudatában kell meghozniuk a döntéseiket, hogy azok nagymértékben meghatározzák majd a következő generációk életét és az ország sorsát – jelentette ki szombaton Klaus Iohannis államfő.

Székelyhon

2024. november 30., 19:332024. november 30., 19:33

2024. november 30., 21:242024. november 30., 21:24

Az elnök fogadást adott a Cotroceni-palotában Románia nemzeti ünnepe alkalmából.

„Kedves románok, tudom, hogy hibáztam és néhányan csalódtak bennem. Bocsánatukat kérem” – mondta Iohannis. Emlékeztette hallgatóságát, hogy utoljára szólal meg Románia elnökeként december elseje előestéjén. Kijelentette: megtiszteltetés volt számára, hogy az elmúlt tíz évben szolgálhatta az országot, és „Románia polgárai iránti határtalan csodálattal” válik meg a megbízatásától.

Idézet
Tíz év elteltével fenntartások nélkül állíthatom, hogy a román nép mélyen ragaszkodik a demokratikus értékekhez, és meggyőződésem, hogy továbbra is meg fogja védeni ezeket az értékeket”

– fogalmazott Iohannis.

Az Agerpres által szemlézett beszéd szerint úgy vélekedett, hogy az elmúlt évtizedben Románia jelentősen fejlődött az infrastrukturális beruházásoknak, az állami intézmények korszerűsítésének és a nemzetbiztonság megszilárdításának köszönhetően. Szerinte

az oktatási és az egészségügyi rendszer is átalakult, bár van még hová fejlődnie.

„Egy biztos: a mai Románia töretlenül a fejlődés útján halad, de ezen az úton kihívások és lehetséges válságok várnak az országra” – jelentette ki.

•  Fotó: Presidency Galéria

Fotó: Presidency

Felidézte, hogy Románia az elmúlt tíz évben kemény, egymást átfedő válságokon ment keresztül, amelyek próbára tették az ország ellenálló és alkalmazkodóképességét, de a közös erőfeszítésekkel meghozott döntések és intézkedések erősebbé és stabilabbá tették az intézményeit.

Az államfő a legfontosabb kezdeményezésének a Képzett Románia elnevezésű projektjét nevezte, amelyik az oktatási rendszer reformjának kereteit meghatározó új tanügyi törvények kihirdetésével valósult meg.

Hozzátette, hogy a reformok nem valósulnak meg egyik napról a másikra, a változásokat az új nemzedékek fogják érzékelni.

Szavai szerint mandátumai alatt arra törekedett, hogy a román állam jobban meg tudja védeni polgárait. Úgy vélekedett, hogy

a védelmi kiadások növelésével és a hadsereg professzionalizálására tett erőfeszítések révén Románia védettebbé vált, és nőtt a nemzetközi megbecsülése.

•  Fotó: Presidency Galéria

Fotó: Presidency

Az EU-val kapcsolatban kijelentette, hogy mandátumai alatt Románia aktív szerepet játszott az európai projekt megszilárdításában, és hozzájárult az Unión belüli szolidaritás és kohézió növeléséhez. Emlékeztetett arra, hogy

Bukarest szerepvállalásának köszönhetően a Moldovai Köztársaság közelebb került az uniós csatlakozáshoz.

Úgy vélekedett: a legutóbbi mandátuma alatt végzett munkájának köszönhetően fér hozzá ma Románia jelentős uniós forrásokhoz. Szerinte az országos helyreállítási terv segítségével az ország felzárkózhat Nyugat-Európához, korszerűsítheti közúti infrastruktúráját, iskolákat és kórházakat építhet, és ezáltal fejlesztheti gazdaságát.

Hangsúlyozta, hogy

  • soha nem lépte túl az alkotmányos jogkörét,

  • támogatta a jogállam intézményeinek megerősítését,

  • és elkötelezetten küzdött a független igazságszolgáltatásért.

Ilyen értelemben mandátumai egyik eredményének nevezte az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus lezárását.

Beszéde végén az államfő kijelentette: tudja, hogy követett el hibákat, és 'néhány döntése, amelyekbe reményt és bizalmat fektetett, nem állta ki az idő próbáját', amivel csalódást okozott.

Idézet
Bocsánatot kérek, mert az évek során olyan nemtetsző döntéseket hoztam, amelyeket valószínűleg nem magyaráztam meg kellőképpen”

– jelentette ki, hozzátéve, hogy mindvégig Románia és polgárai biztonságának, jólétének a megteremtésére törekedett.

•  Fotó: Presidency Galéria

Fotó: Presidency

A román nemzeti ünnep apropóján tartott beszédében továbbá hangsúlyozta, hogy december 1-jén

a román embereknek hálával kell visszatekinteniük az ország egységéért és szuverenitásáért hozott áldozatokra és küzdelmekre.

Ugyanakkor a jövőbe is tekinteniük kell, és bölcsen kell felépíteniük azt, annak tudatában kell meghozniuk a döntéseiket, hogy azok nagymértékben meghatározzák majd a következő generációk életét és az ország sorsát.

Iohannis rámutatott, hogy az 1918. december 1-jei egyesülés óta eltelt években háborúkkal, diktatúrával, forradalmakkal, gazdasági és egészségügyi válsággal kellett szembenéznie az országnak, de egységgel és szolidaritással mindannyiszor sikerrel vette az akadályokat.

•  Fotó: Presidency Galéria

Fotó: Presidency

Idézet
Idén lesz három és fél évtizede annak, hogy 1989 decemberében az akkori hősök bátorságának köszönhetően véget ért a diktatúra, és Románia kezdte megtapasztalni az oly nagyon vágyott szabadságot”

– fogalmazott.

Hozzátette, az egyesült Románia, a modern, EU- és NATO-tagország Románia nem egyetlen generáció vagy egyetlen kormány munkájának eredménye, hanem az egymást követő generációk elkötelezett munkájának és küzdelmének köszönhető.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon

305 821 576 forint adománnyal támogatták a magyarországiak a székelyföldi árvízkárosultakat, ehhez a magyar kormány még hozzátett ugyanennyit – számolt be Facebook-oldalán Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

Több mint 600 millió forinttal segít Magyarország a székelyföldi árvízkárosultakon
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

A hétvégén a Balaton több öblében is megjelent lokális algavirágzásnak várhatóan véget vet az érkező hidegfront, az elkezdődött árvaszúnyog-rajzás azonban akár még hetekig eltarthat.

Mitől zöldül a Balaton vize?
Mitől zöldül a Balaton vize?
2025. június 17., kedd

Mitől zöldül a Balaton vize?

2025. június 16., hétfő

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását

Úgy módosítaná Ciprian Șerban képviselőházi elnök a képviselők és szenátorok jogállását szabályozó törvényt, hogy a bukaresti ingatlanokkal rendelkező parlamenti politikusok ne számolhassák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjakat.

Tervezet: megvonnák a bukaresti ingatlannal rendelkező képviselők és szenátorok albérlet-támogatását
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant

Lovagi rangra emelte a brit uralkodó David Beckhamet, az angol labdarúgás legendáját. Mellette Gary Oldman brit színész is lovagi rangot kapott az uralkodótól.

Lovaggá ütötte III. Károly király David Beckhamet és Gary Oldmant
2025. június 14., szombat

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt – jelentette a helyi média.

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt
2025. június 13., péntek

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk

Pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást hajtott végre pénteken az Air India légitársaság egyik repülőgépe a thaiföldi Phuket repülőterén – közölték a helyi hatóságok.

Újabb incidens az Air Indiánál: pokolgépes fenyegetés miatt kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk
2025. június 13., péntek

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása

Izrael légicsapásokat mért Iránra péntek hajnalban, hogy megakadályozza Teherán nukleáris fegyverkezését. A zsidó államban nemzeti szükségállapotot rendeltek el.

Izrael megtámadta Iránt, célja Teherán nukleáris fegyverkezésének leállítása
2025. június 12., csütörtök

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata

A londoni Gatwick repülőtér is bejelentette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata – számol be az MTI.

Lezuhant az Air India légitársaság Londonba tartó járata
2025. június 10., kedd

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária

Magyarország egyik legszebb kálváriája, a festői szépségű Bakonyban, a Nemzeti Örökség részeként is számon tartott Magyarpolányon található.

Kárpát-medence kincsei: a magyarpolányi kálvária
2025. június 02., hétfő

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét, Jeszenszky Gézát és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

Kalapáccsal támadtak rá Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre