Boc szerint a hatóságok harcban állnak az árvízzel

Emil Boc miniszterelnök vasárnap azt nyilatkozta, a hatóságok harcban állnak az árvízzel, a „természet őselemével”, nyugalmat, felelősséget és pragmatizmust kért, azt üzente a helyi hivatalosságoknak, ne is álmodjanak szabadságról, vakációról, szabad hétvégéről.

Szőcs Lóránt

2010. július 04., 19:242010. július 04., 19:24

2010. július 05., 13:502010. július 05., 13:50

Galéria
Boc nyugalomra intett az emberekkel való kapcsolatokban, kifejtette, látott olyanokat, akik mindenüket elveszítették, egész életük munkáját és egy 83 éves idős férfit említett, Zamostearól, akinek súlyosan megsérült 200 éves, generációról generációra örökölt ősi családi háza.

A miniszterelnök szerint természetes az emberek elégedetlensége, a hatóságoknak nyugalomra és megértésre kell inteniük őket, hogy mentőövként tekinthessenek rájuk.

„Senki közülünk nem álmodozzék szabadságról, vakációról, szabad hétvégéről.” Kifejtette, az állami alkalmazottaknak, az állam szolgálatában kell állniuk, főleg sürgősségi esetekben, ha nem teszik, „menjenek magánvállalkozókhoz” – jelentette ki a kormányfő utalva a jövő heti, egyáltalán nem kedvező időjárás előrejelzésekre.

Kiemelte, Gheorghe Flutur suceavai munkáját kellene általánosítani az ország minden részében, állítása szerint „most van itt az idő, hogy lássuk, kik azok, akik csak mesélnek, és kik azok, akik képesek döntéseket hozni és végrehajtani azokat”.

Boc megerősítette, hogy hétfőtől minden minisztérium befektetéseit elemzik, pénzeket azonosítanak, amelyek átcsoportosíthatóak, mert a kormány prioritásai között szerepel, hogy az árvízkárosultaknak télre fedél legyen a fejük felett.

Elmondta, a hatóságoknak alaposan fel kell mérniük a pusztítást, a károkat, két-három hét alatt véglegesíteniük kell sz összesítést, amelyet elküldenek az EU-hoz is, hogy pénzt kaphasson Románia az unió szolidaritási alapjából.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
Hirdetés
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
Hirdetés