Boc: A minimálbérről jövő héten döntenek

Nem sikerült még a kormánynak a szakszervezetekkel a minimálbér értékét illetően megegyezni. Jövő héten újrakezdik a tárgyalásokat. A munkaadók többsége ugyanis 600 lejes minimálbért akar, a szakszervezetek pedig 705 lejt kérnek – nyilatkozta pénteken Emil Boc, miniszterelnök.

Szőcs Lóránt

2010. augusztus 27., 20:042010. augusztus 27., 20:04

2010. augusztus 27., 23:142010. augusztus 27., 23:14

Galéria

„A kormány közvetít ezen az újabb találkozón, és a jövő heti megbeszélések után meghozzuk a végleges döntést” – emelte ki a kormányfő a munkaakadókkal folytatott megbeszélés után.

Boc szerint vannak olyan munkaakadók is, amelyek nem ellenzik a minimálbér növelését. Kiemelte, a kormány vitára bocsátotta azt is, hogy a kis fizetésű alkalmazottak 25 százaléknál nagyobb, a nagy fizetésűek pedig kisebb arányban kapják vissza idén csökkentett bérüket.

A munkaakadók pénteken a munkaügyi miniszter képviselőivel és Emil Boc miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson azt javasolták, 2011-ben a minimálbér 600–640 lej legyen, de azt is ajánlották, válasszák külön az állami és a magánszektorban dolgozók minimális jövedelmének értékét.

„Nem a minimálbér volt a tárgyalások központi kérdése, hanem a szorzók, amelyekről úgy gondolom, hogy nem megváltoztathatóak” – fejtette ki Marius Opran, a munkáltatók szövetségének ügyvezető elnöke. „Javasoltuk, válasszuk külön a költségvetési alkalmazottakat és a magánvállalkozásban dolgozókat. \" Valentin Mocanu munkaügyi minisztériumi államtitkár elmondta, a kormány már elemzi ezt a kérdést. Ilyen körülmények között a központi költségvetésből fizetett alkalmazottak, nem a helyi adminisztrációban dolgozók, a kormánnyal alkudnának meg a minimálbérről, a magáncégek alkalmazottai pedig a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel” – összegzett Opran.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken

Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán

Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán
2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
Hirdetés