
Bob Dylan amerikai költőnek, dalszerzőnek, énekesnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
2016. október 13., 14:382016. október 13., 14:38
2016. október 13., 17:102016. október 13., 17:10
A testület indoklása szerint a világhírű zenész új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset. A díjazott 8 millió svéd koronával (3,7 millió lejes összeggel) gazdagodik, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.
Dylan a hatvanas évek első felében nagyobb hatással volt nemzedékére, mint korának bármely politikusa. Dalai mozgósító erejű himnuszok voltak, mert egy korosztály érzéseit, gondolatait sikerült megfogalmaznia bennük – olvasható Jávorszky Béla Szilárd és Sebők jános: A rock története 50-60-as évek című könyvében.
Bob Dylan (zenész, dalszerző, költő) 1941-ben Robert Allen Zimmerman néven született Minnesotában. Művésznevét Thomas Dylan angol költőtől „kölcsönözte”. Zenészkarrierje kezdetén nagy hatással voltak rá Woody Guthrie folkénekes dalai. Guthrie nagyon fontos volt neki, amikor halálra itta magát, akkor kezdett zenélni. Legismertebb dalai az 1960-as években születtek, melyek közül a Blowin’ in the Wind és a The Times They Are A-Changin\' a háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává vált. Zenéinek alapját elhagyva megalkotja hatperces slágerét, a „Like a Rolling Stone”-t, amivel 1965-ben radikálisan megváltoztatja a popzenét – írja a konyves.blog.hu.
Dalszövegeire hatással volt a politika, a szociális kommentár, a filozófia és az irodalom, saját versei közül többet is megzenésített.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!