
Beteljesedett a népi jóslás, miszerint ha Medárd napján (június 8.) esik, akkor negyven napig esős időre lehet számítani. Remélhetőleg az időjárás is rendbejön, sokan várják a napos, száraz időt, hisz a kormány előzetes becslései alapján, az utóbbi hetek árvizei nyomán 1033 lakást kell újraépíteni.
2010. július 18., 16:372010. július 18., 16:37
2010. július 18., 17:202010. július 18., 17:20
Közel 6300 lakóházat öntött el az ár az elmúlt időszakban. Emil Boc kormányfő vasárnap ismertette az árvízkárok mérlegét, kiemelte, hogy a természeti csapások okozta károk néhány millió eurót tesznek ki.
A miniszterelnök nyilvános videokonferencián megköszönte a prefektusoknak a megfelelő mozgósítást, hiszen néhány kisebb esettől eltekintve, példásan részt vettek az árvizek megfékezését irányító munkálatokban.
A kormányfő azt is megjegyezte, hogy 37 megye közül legjobban a moldvai térségeket érintette a vizek haragja. Itt ugyanis 6279 házat öntött el, ezekből 5946 sérült meg jelentősebben, 182 össze is omlott, 851 pedig bármelyik pillanatban összedőlhet.
A teljes kárfelmérés még nem történt meg, hisz jelenleg becsülik fel, hogy az árvíz mennyi veszteséget okozott mezőgazdasági, energetikai és infrastrukturális (utak, vasutak) szempontból. „Előzetes becsléseink alapján ebben a vonatkozásban százmillió eurót is meghaladó tételre számítunk.”
Emil Boc felszólította a prefektusokat, hogy a tönkrement házak újjáépítése céljából védettebb, az árvizek által kevésbé veszélyeztetett területeken – mielőbb – telkeket jelöljenek ki és építkezési engedélyeket bocsássanak ki.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!