Berlinale: román film kapta az Arany Medvét

Călin Peter Netzer rendező Poziţia copilului (A gyermek fekvése) című filmje kapta a legjobb alkotásnak járó Arany Medvét, egy roma család kálváriáját feldolgozó bosnyák dráma, az Epizoda u zivotu beraca zeljeza (Epizód egy vasgyűjtő életéből) pedig a zsűri nagydíját, egy Ezüst Medvét a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén szombaton.

2013. február 17., 17:042013. február 17., 17:04

A román dráma pénteken elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is, a kritikusok azon kevés film között emlegették, amely kiemelkedett az amúgy gyengének tartott idei mezőnyből. A dokumentarista jellegű alkotás – amely az első román film, amely elnyerte az Arany Medvét – a román felső osztály erkölcsi állapotáról, valamint az igazságszolgáltatás és a rendőrség működéséről ad látleletet.

A történet középpontjában egy gazdag asszony áll, aki minden eszközt, mindenekelőtt a megvesztegetést bevetve próbálja megmenteni a börtöntől fiát, aki gyorshajtással halálos balesetet okozott. A fesztivál történetében gyakran előfordult, hogy a FIPRESCI-díjas alkotást a Berlinale zsűrije is kitüntette, például 2011-ben Tarr Béla A torinói ló című filmje a FIPRESCI-díj mellett elnyerte a filmfesztivál zsűrijének nagydíját is.

Tim Robbins adta át a zsűri nagydíját az Epizoda u zivotu beraca zeljeza című alkotás rendezőjének, Danis Tanovicnak. A bosnyák filmes 2002-ben Oscar-díjat nyert Senki földje című háborús drámájával. A megrázó alkotás főszereplője, Nazif Mujic lett a legjobb színész, a bosnyák alkotás így duplázott. A filmben saját magát alakító Nazif Mujic azokat a napokat „éli újra” a mindössze 17 ezer euróból forgatott drámában, amikor azért harcolt, hogy felesége orvosi ellátásban részesüljön, miután magzata elhalt a méhében. A legjobb női alakítás díját Paulina García, a Gloria című chilei film főszereplője nyerte el, a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvével David Gordon Greent, a Prince Avalanche című film alkotóját tüntették ki. A mű két főszereplője Paul Rudd és Emile Hirsch.

A fesztivál idén is „telt házas” volt: a szervezők szombati tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló csaknem összes jegy elkelt, ezzel a Berlinale továbbra is a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja több százezer nézővel. A rangos mustra idén sem szűkölködött a híres vendégekben, a német fővárosba látogatott mások mellett Matt Damon, Hugh Jackman, Anne Hathaway, Isabelle Huppert, July Delphy, Holly Hunter és Jane Campion, valamint Juliette Binoche, a már említett Geoffrey Rush, Catherine Deneuve és Jude Law. A színvonal azonban hagyott némi kívánnivalót maga után, a kritikusok a versenyszekcióban szereplő több filmmel is elégedetlenek voltak, némelyiket kifejezetten rossznak nevezték. Bírálatok szerint kevés világpremier jutott az idei mustrára, a versenyfilmek közül csak három ünnepelte bemutatóját a német fővárosban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés