
Románia jelenlegi elnöke a szociáldemokraták óvása kapcsán kijelentette, hogy joguk van megóvni az eredményeket, és minden politikus őrizze meg nyugalmát, addig is, míg az Alkotmánybíróság ítéletet nem hoz.
2009. december 09., 18:382009. december 09., 18:38
2009. december 09., 19:122009. december 09., 19:12
„Az óvás kivizsgálása demokratikus eszközökkel kell történjen, a hazugságokat és félretájékoztatásokat el kell kerülni. Mindannyiunk kötelessége, hogy ezekben a napokban megőrizzük nyugalmunkat. Személy szerint én ezt teszem, mivel az óvás folyamatát törvényesnek tartom. A PSD nem szegte meg a törvényeket.”
Băsescu továbbá a politikusokat a sajtót és az állami intézményeket kérte, hogy felelőségtudattal viselkedjenek. „Meg vagyok győződve, hogy az állam intézményei a megfelelően működnek és miután a megóvás minden lépését kivizsgálják, jóváhagyják a románok szavazatban kifejtett akaratát.”
Az államfő azokra is kitért, akik a külföldi román állampolgárok szavazatait vonták kérdőre. „Fel szeretném hívni azok figyelmét, akik a politikai vita tüzében, a szórvány szavazatait vonják kétségbe. (Léteztek olyan kijelentések, hogy Băsescu legyen a szórvány elnöke, hisz ott kapta meg a szavazatok többségét, melyek nélkül itthon nem győzött volna – a szerk.) Mindannyian tartozunk nekik, hisz évente 5-6 milliárd eurót küldenek haza. Ez az összeg pedig lefedte az állam túlköltekezéséből származó hiányt. Nem vagyunk következetesek, ha a mi hibáinkért őket okoljuk” – összegzett az államfő.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.