
Több száz romániai turista került bajba az elmúlt napokban Bulgáriában az országra zúdult esőzések, majd az azt követő áradások nyomán.
2014. június 22., 20:012014. június 22., 20:01
Péntekre virradóra a bolgár tengerparton fekvő Várna, majd Albena üdülővárosát öntötte el az ár, amelynek következtében legalább tizenketten meghaltak, köztük két gyermek. A balkáni ország legnagyobb, a turisták körében közkedvelt fekete-tengeri kikötővárosában, Várnában a csütörtök esti órákban rövid idő alatt félhavi átlagnak megfelelő eső esett. Külföldi áldozatokról nem érkeztek hírek.
Helyszíni beszámolók szerint Várna, Albena és számos más tengerparti üdülőtelep nagy részén az utcákat ellepte a víz. Az áradat autókat sodort el, a közlekedés megbénult, és a rohamkocsik sem tudnak eljutni a bajba kerültekhez, több településen hosszú ideig lekapcsolták az áramszolgáltatást.
A hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek a Várna tőszomszédságában, a fekete-tengeri csatorna túloldalán fekvő Aszparuhovo településen, ahol szemtanúk szerint még rosszabb helyzet alakult ki: az utcák hirtelen folyókká változtak, autókat és fákat sodorva el. A román hatóságok szerint a katasztrófa idején mintegy ezer romániai turista tartózkodott az áradás sújtotta bulgáriai üdülőtelepeken. Közülük mintegy háromszáz nyaralót érintett közvetlenül az özönvíz.
Több szállodát súlyosan megrongált az iszonyú erővel levonuló ár, emiatt ezekből ki kellett lakoltatni a szállóvendégeket. Több tucat turista személygépkocsija használhatatlanná vált, miután teljesen ellepte a víz vagy a sár, így meg sem lehetett közelíteni a járműveket. A nyaralók beszámolója szerint a víz meglepetésszerűen zúdult le a környező erdős dombokról, és lakóépületeket, szállodákat, éttermeket tett tönkre.
Több román turista arra panaszkodott, hogy a bolgár katasztrófavédelmi alakulatok a mentés során előnyben részesítették az orosz és német vendégeket, míg rajtuk nem segítettek. „Még azt sem kérdezték meg tőlünk, hogy szükségünk van-e valamire. A szállodánk személyzete egyszerűen elmenekült a helyszínről, nekünk kellett kihordani a vizet az épületből” – panaszolta a Mediafax hírügynökségnek Eliza Panait, aki többedmagával Buzău megyéből érkezett Albenára.
A helyszínre szombaton megérkezett Florin Jianu idegenforgalomért felelős tárca nélküli miniszter, aki megerősítette, hogy a bolgár hatóságok kezdetben pénzt kértek a románoktól azért, hogy személygépkocsijukat autómentő járművekkel biztonságos helyre szállítsák, közbenjárására azonban ingyenessé tették a szolgáltatást. A bukaresti kormány vasárnapi bejelentése értelmében a román hatóságok harminc turistát szállítanak haza Bulgária árvíz sújtotta részéből.
A belügyminisztérium adatai szerint az áradás mintegy 273 román állampolgárt érintett közvetlenül, akik közül harmincan igényeltek hatósági segítséget arra, hogy hazatérhessenek. A többiek egy része már szombat éjszaka visszatért Romániába, mások viszont úgy döntöttek, hogy folytatják az üdülést. Bulgáriában egyébként ma nemzeti gyásznapot tartanak az áradások nyomán meghalt áldozatok tiszteletére.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!