
Mit jelent a székely szabadság? – címmel tette közzé kedden állásfoglalását Izsák Balázs, az SZNT elnöke.
2013. február 26., 14:312013. február 26., 14:31
A dokumentumban emlékeztet, az általa irányított szervezet decemberben kezdeményezte, hogy március 10-e, a székely vértanúk emléknapja váljon a székely szabadság napjává. „Közel két hónap után az RMDSZ válasza így hangzik: A székely szabadságnak már van napja, és az március 15.! Szeretnénk leszögezni, hogy március 15. a magyar szabadság napja, s mint ilyet, a Székely Nemzeti Tanács évek óta megünnepli, így fogunk tenni az idén is. Székelyföld számára azonban a szabadságot más intézményi keretek között tudjuk csak megélni, mint a Székelyföldön kívül élő magyarok. A szabadság intézményi kerete Magyarországon a magyar állam, itt Székelyföldön viszont a területi autonómia lehet” – reagál a hétvégi nyilatkozatokra Izsák Balázs.
„Itt Székelyföldön a szabadság most azt jelenti, hogy jogunk és lehetőségünk van tiltakozni a készülő, jogsértő közigazgatási reform ellen, követelni az autonómia törvény általi szavatolását, jogunk és lehetőségünk közösen cselekedni ennek érdekében. Ha felismertük ezt a lehetőséget és élni tudunk vele, akkor közelebb kerülünk a székely szabadsághoz, és megértjük azt is, hogy elérésére a történelem más feladatokat is ró ránk, mint az egyetemes magyar szabadságért újra és újra megküzdő magyarországi testvéreinkre. Erre figyelmeztetni, és erről megemlékezni éppen a székely szabadság napján lehet, amikor mindannyian készülünk március tizenötödikére” – hangsúlyozza a dokumentum.
A zászlóügy kapcsán Izsák emlékeztett, az RMDSZ SZKT-ülésén elhangzott, a magyarság számára egy a zászló: a piros fehér zöld. Az SZNT elnöke szerint a nemzeti lobogó nem állítható szembe Székelyföld zászlajával. „A két zászló ugyanis nem alternatívái, netán ellenségei egymásnak, hanem társak. Fontosnak tartjuk ugyanakkor leszögezni: mi úgy véljük, a székely zászló nem pusztán egy regionális szimbólum, hanem a korszerű és európai székely szabadságtörekvés jelképe, hiszen az autonómiát éppen a székelység magyar nemzeti önazonosságának védelmére akarjuk megteremteni” – hangsúlyozza.
Végezetül pedig leszögezi, a véleménykülönbségek ellenére folytatni kívánják azt a párbeszédet, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, Borboly Csaba Hargita megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei elnökkel elkezdtek. „Bízunk abban, hogy az RMDSZ számos, autonómiának elkötelezett tagja és tisztségviselője eljön Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napján. Megbecsült helyük lesz közöttünk” – zárul a közlemény.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!