A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elkezdte a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök államfőjelöltségéhez szükséges aláírások összegyűjtését – jelentette be hétfőn Kovács Péter, a szövetség főtitkára és kampányfőnöke.
2014. augusztus 11., 14:032014. augusztus 11., 14:03
2014. augusztus 11., 14:032014. augusztus 11., 14:03
Amint az RMDSZ hírlevele közölte, ahhoz, hogy Kelemen Hunor elindulhasson a választási versenyben, szeptember 23-ig 200 ezer támogató aláírást kell a szövetségnek összegyűjteni és benyújtani a Központi Választási Irodához.
„Ebben a kampányban is meg kell mutatnunk, hogy erős közösség vagyunk, hogy minket nem lehet megkerülni, ha az ország jövőjéről döntenek„ – hangsúlyozta az elkövetkező hónapok fontosságát a kampányfőnök. „Kelemen Hunornak képviselnie kell a magyarok érdekeit, hangot kell adnia gondjainknak, elvárásainknak. A magyar államelnök-jelölt közösségünk hangja” – jelentette ki Kovács Péter. A főtitkár komoly, kiegyensúlyozott vezetőként jellemezte Kelemen Hunort, aki jól ismeri az erdélyi magyar közösség értékeit és problémáit. Olyan politikusként mutatta be, akiben a magyarok bíznak, és akit a román politikusok tisztelnek és meghallgatnak.
„A Szövetség jelöltje minden magyar embert képvisel” – mutatott rá Kovács Péter. A kampányfőnök tájékoztatása szerint az RMDSZ-székházakban, és a szövetség színeiben tisztséget nyert polgármesterek hivatalában is gyűjtik az aláírásokat.
A román választási törvény 200 ezer támogató aláírás összegyűjtéséhez köti a választásokon való indulást. A törvény értelmében csakis a 18. életévét betöltött, szavazati joggal rendelkező személyek gyűjthetnek aláírásokat és írhatnak alá. Egy személy csak egyetlen jelöltet támogathat aláírásával.
Az RMDSZ mellett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is jelöltet kíván állítani a választási versenybe. Az EMNP vasárnap jelentette be, hogy Szilágyi Zsoltot, a párt alelnökét indítja az államfőválasztáson. Magyar-magyar versenyre akkor kerülhet sor a választáson, ha mindkét pártnak sikerül legkevesebb 200 ezer aláírást összegyűjteni.
A települési szinten is jól szervezett RMDSZ az elmúlt években tucatnyi alkalommal gyűjtött több mint 200 ezer aláírást. A szövetség ellenzékének 2007-ben sikerült az eddigi legjelentősebb eredményt elérnie. Ekkor a pártstruktúrával még nem rendelkező ellenzék 137 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy Tőkés László függetlenként indulhasson az európai parlamenti választáson.
Romániában egyébként mintegy 1,05 millió magyar választópolgárt tartanak számon.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!