Négyéves mandátuma felének letöltése után új megbízatást kap a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Magyarország kolozsvári főkonzulja.
2014. július 16., 20:512014. július 16., 20:51
A váltás minden bizonnyal annak tudható be, hogy a harmadik Orbán-kormány hivatalba lépése után az addig Martonyi János vezette külügyi tárca jelentősen átalakult, Navracsics Tibor irányítása alatt pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium a külgazdasági célkitűzéseket helyezte előtérbe.
A kincses városi diplomáciai képviseletet 2012 júliusától irányító Magdó János szerdán megerősítette értesülésünket, közölve, augusztus végén, a Kolozsvári Magyar Napok idei kiadása után hagyja el állomáshelyét.
A főkonzultól megtudtuk, a Közép-Európával foglalkozó főosztályt vezeti majd a budapesti tárcánál.
„A minisztérium új vezetősége úgy látta jónak, hogy más feladatokkal látnak el. Úgy vélem, hogy ez komoly bizalmi munka, amely ellen nem lehet semmiféle ellenvetésem” – nyilatkozta a Krónikának a külügyminisztériumban 2001 óta dolgozó, korábban Athénban és Berlinben szolgálatot teljesítő diplomata.
Magdó János elmondta: egyik szeme sír, a másik nevet a kialakult helyzet miatt. Egyrészt csak „szuperlatívuszokban” tud beszélni a kincses városról, ahol az elmúlt két évben nagyon jól érezte magát, másrészt viszont örömmel vág neki új megbízatásának is, amelyből arra következtet, hogy továbbra is élvezi a külügyi tárca vezetőinek bizalmát.
Magdó János 1970-ben hétfalusi csángó családban született Brassóban, 1990-ben települt át Magyarországra, ahol az Eötvös Loránd Tudományegyetem germanisztika szakán szerzett diplomát; a kincses városi diplomáciai kirendeltség élén Szilágyi Mátyást váltotta 2012-ben.
Portálunk úgy tudja, a kolozsvári főkonzuli tisztség várományosa Mile Lajos, a Lehet Más a Politika (LMP) volt országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettese. Az 1958-ban Debrecenben született politikus részt vett a Magyar Demokrata Fórum (MDF), a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fidesz megalapításában is, emellett alapító tagja az LMP-nek.
A Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar–francia szakán diplomát szerzett Mile Lajos első képviselői mandátumát 1990-ben szerezte az MDF színeiben, később négy évig tagja volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlésnek, a kilencvenes évek végén cikkeket írt a Magyar Hírlap és a Népszabadság napilapokba, valamint az internetes Zóna magazinba.
Második képviselői mandátumát 2010-ben szerezte az LMP országos listáján, többek között az Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottsága autonómia-albizottságában tevékenykedett.
Mile a külhoni magyarokkal kapcsolatban korábban azt hangoztatta, hogy a többségi társadalom nélkül az autonómiát lehetetlen megvalósítani, a határon túli magyarok számára állampolgárságot biztosító törvény négy évvel ezelőtti vitájában az LMP vezérszónokaként támogatta a kormány előterjesztését. A politikust szerdán többszöri keresésünk ellenére sem sikerült elérnünk, a budapesti külügyminisztérium a kinevezését firtató kérdésünkre estig nem válaszolt.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!