Fotó: Agerpres/EPA
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök megállapodott abban, hogy utasítást adnak a kétoldalú csúcstalálkozójuk előkészületeinek azonnali megkezdésére – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak csütörtökön.
2025. február 13., 17:452025. február 13., 17:45
„Az államfők tegnap telefonbeszélgetésük során megállapodtak abban, hogy maguk is folytatják a kapcsolattartást, hogy különtalálkozójukra összpontosítanak, és abban is megállapodtak, hogy azonnal utasítást adnak segítőiknek, kezdjék meg a vonatkozó munkát” – közölte a szóvivő. A találkozó helyét és feltételeit csak később lehet majd meghatározni – jegyezte meg, hozzátéve, egyelőre arról sincs konkrét elképzelés, hogy mikor valósulhat meg Putyin és Trump kölcsönös látogatása.
Peszkov nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy Putyin és Trump először beszélt-e az amerikai elnök beiktatása óta, és hogy a kapcsolatfelvétel kinek a kezdeményezésére történt. „Ezt kommentár nélkül hagyom” – mondta.
A szóvivő szerint a Kreml „nagyon fontosnak” tartja a Putyin és Trump közötti megbeszélést, annak fényében, hogy
Közölte, hogy a Krím és Szevasztopol, valamint az utóbb elcsatolt négy új régió elismerésének témája nem került szóba a szerdai telefonbeszélgetésen.
Peszkov beszámolójának értelmében a vezetők az „energiaszektorról” tárgyaltak, az Oroszország által törvénytelennek tartott szankciók feloldásáról viszont nem.
Az ukrajnai rendezés kérdésére kitérve az orosz elnöki sajtótitkár türelemre intett, és az mondta, hogy előbb meg kell várni Oroszország és az Egyesült Államok „munkájának első eredményeit”. Bejelentette, hogy Oroszország már megkezdte tárgyalócsoportjának létrehozását, amelynek összetételét Putyin döntésének megfelelően később ismertetik. Egyelőre az amerikai tárgyalók oroszországi látogatásáról „nincsenek konkrét megállapodások”. Peszkov szerint
amely azon az állásponton volt, hogy „mindent meg kell tenni a háború fenntartásáért”. Korainak nevezte annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mely országok vehetnek részt az ukrajnai tárgyalásokon, és hogy Kína is köztük lesz-e – írja az MTI.
Szaúd-Arábiában jöhet létre az első Trump–Putyin-találkozó az új amerikai adminisztráció idején – ezt már Donald Trump amerikai elnök közölte szerdán újságírókkal a Fehér Házban. Úgy fogalmazott, hogy a személyes találkozó „valamikor a közeljövőben” létrejöhet, és hozzátette: a szaúdi vezetéssel mind ő, mind az orosz elnök jó viszonyt ápol, ezért Szaúd-Arábia alkalmas helyszín lehet. Az elnök szerint
Arra a kérdésre, hogy Ukrajnát a háború lezárásáról szóló tárgyalásokban egyenrangú partnernek tekinti-e, annyit válaszolt: „úgy gondolom,
Donald Trump azt is kifejtette, hogy Volodimir Zelenszkij támogatottsága országában „nem különösen jó”. Ugyanakkor elismeréssel szólt az ukrán hadsereg teljesítményéről.
Nyolc év és négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték az OTV volt tulajdonosát, Dan Diaconescut kiskorúval létesített szexuális kapcsolat és gyermekprostitúció igénybevételének bűncselekménye miatt.
Kína határozottan ellenzi és elutasítja a politikai manipuláció minden formáját a SARS-CoV-2 koronavírus eredetének nyomon követésével kapcsolatban – közölte szerdán a kínai külügyminisztérium.
Klaus Iohannis volt államfő szerda délben elhagyta a Cotroceni-palotát, miután utoljára tisztelgett előtte a díszőrség. Ilie Bolojan ugyanakkor Cotroceni-palotába, hogy átvegye az ügyvivő államfői tisztséget.
Az Egyesült Államok belügyminisztériuma 2025. január 24-én jelentette be, hogy hivatalosan is átnevezték Amerikai-öbölre a Mexikói-öblöt, miután Donald Trump a beiktatása után egy rendeletben írta elő ennek szükségességét.
A Nép Ügyvédjéhez 2024-ben benyújtott petíciók nagy részében az életszínvonallal, az oktatási és az egészségügyi rendszerrel, illetve a tulajdonjogaik elismerésével kapcsolatos panaszaikat fogalmazták meg a polgárok.
Románia zsinórban a harmadik éve a legrosszabbul teljesítő uniós országok közé tartozik a korrupcióellenes intézkedések végrehajtása terén – derül ki a Transparency International (TI) korrupcióérzékelési indexének kedden közzétett 2024-es adataiból.
Paprikaspray-t fújt szét egy diák kedden az egyik konstancai középiskolában; több mint húsz személy lett rosszul.
Klaus Iohannis államfő lemondásával a szenátusi vagy a képviselőházi elnök veheti át a tisztséget ügyvivőként – nyilatkozta hétfőn az Agerpres hírügynökségnek Augustin Zegrean volt alkotmánybírósági elnök.
Lemond az államfői tisztségről Klaus Iohannis, Románia elnöke. Iohannis tíz évig töltötte be Románia államfői tisztségét, azonban az eltörölt elnökválasztás miatt továbbra is hivatalban maradt.
Tavaly decemberben 9617 fővel csökkent a népesség Romániában, a halálozások száma 1,8-szerese volt az élveszületésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
szóljon hozzá!