Megszakadtak a tárgyalások a magyar kormány és a felsőoktatási hallgatók között kedden. Az emberi erőforrások minisztere a budapesti egyeztetés után újságíróknak azt mondta, hogy „a hallgatók egyelőre nem hallják a kormány szavát”.
2012. december 18., 18:302012. december 18., 18:30
Balog Zoltán közölte: a kormány meghallotta a diákok hangját, megértette, hogy azokkal a hitelkonstrukciókkal, amelyeket ajánlanak nekik tanulmányaik finanszírozására, nem kívánnak élni, és félnek attól, hogy eladósítsák jövőjüket. Hozzátette, hogy ezért eltörölték a keretszámrendszert, és nem engedik a tandíj bevezetését.
A miniszter úgy fogalmazott: az a benyomása, hogy a hallgatók még nem hallják ezt a hangot, és vannak olyan külső tényezők, amelyek segítik őket abban, hogy ne is hallják, és megpróbálnak ebbe a párbeszédbe „beleállni”.
Közben szerdán kezdődő általános diáksztrájk mellett döntöttek hétfőn éjjel azok a tüntetők, akik a budapesti oktatási államtitkárság épülete előtt a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáért demonstráltak. A fórum résztvevői Orbán Viktor miniszterelnöknek nyílt levelet írtak, melyben azt kérték: a felsőoktatási törvény módosítása előtt menjen el a hallgatói fórumukra, hogy tárgyaljanak a felsőoktatást érintő kérdésekről.
A hallgatók követelik a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, a keretszámok visszaállítását legalább a 2011-es szintre (ez 44 ezer államilag finanszírozott felsőoktatási helyet jelent), a forráskivonás levonását, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát, illetve azt, hogy az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a szegényebbeknek is legyen esélye bejutni a felsőoktatásba.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!