Alkotmánybíróság előtt a restitúciós törvény

Alkotmányossági óvást emel az ellenzéki jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) az új restitúciós törvény ellen – jelentette be hétfőn Vasile Blaga, a PDL elnöke.

2013. április 22., 18:462013. április 22., 18:46

Victor Ponta miniszterelnök a parlament múlt szerdai ülésén vállalt felelősséget kormánya nevében az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását, illetve az értük fizetendő kártérítést szabályozó új törvényért. A sajátos eljárás szerint a jogszabályt nem vitatja meg a parlament, az néhány napon belül automatikusan hatályba lép, hacsak nem bizonyul alkotmányellenesnek, vagy az ellenzéknek nem sikerül a kormányt megbuktatnia. Miután a kellő támogatói aláírások hiányában nem tudott bizalmatlansági indítványt beterjeszteni a parlamentben a PDL, az alkotmánybíróságon emel panaszt a jogszabály ellen formai és tartalmi okokra hivatkozva.

A PDL szerint formai hiba, hogy a kormány felelősségvállalással kerülte meg a parlamentet olyan témában, amelyről több tervezet is a törvényhozás napirendjén szerepel. Az ellenzéki párt abban is a magántulajdonhoz való alkotmányos jog sérülését látja, hogy a tulajdonosoknak még tíz évig meg kell tűrniük a bérlőt a visszaadott épületekben, ha azokat közintézmények használják. Az alkotmányossági óvás miatt az új jogorvoslati törvény hatályba lépése több hetet késhet akkor is, ha a taláros testület végül elutasítja a PDL kifogásait.

A Ponta-kabinet által kidolgozott jogorvoslati törvény alapján a román állam a következő néhány évben visszaszolgáltatná a még tulajdonában lévő államosított ingatlanokat, majd négy év múlva részletekben kezdene ismét kárpótlást fizetni azokért az elkobzott ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés