
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A betétdíjas visszaváltási rendszer (SGR) beindításával és megfelelő működésével a következő években akár 80 százalékkal is nőhet a hulladékok újrahasznosítási aránya az országban, Románia teljesítheti az Európai Unió által megszabott célokat, és vezető szerepet tölthet be Közép- és Kelet-Európában a körforgásos gazdaság terén – mutatott rá elemzésében egy környezetvédelmi tanácsadó cég.
2023. november 28., 17:422023. november 28., 17:42
A Green Environment Support keddi közleményében a környezetvédelmi minisztérium adataira hivatkozva azt írták:
Az ország 3,5-ször több csomagolóanyag begyűjtésére lesz képes, mint például Szlovákia, ahol évente 2 millió gyűl össze.
A tanácsadó cég vezérigazgatója, Daniela Dobre elmondta az Agerpres beszámolója szerint elmondta: Románia ezen a téren jelenleg messze áll mind az EU által megszabott céloktól, mind az európai átlagtól, és bár naprakész statisztikák nincsenek,
„A visszaváltási rendszer révén azonban Románia az elkövetkező években sokkal nagyobb mennyiségű hulladék feldolgozására lesz képes, akár 80 százalékkal is nőhet az újrahasznosítási arány, a körforgásos gazdaság tekintetében példaértékű válhat a közép- és kelet-európai régióban” – fogalmazott.
„Románia még nagyon az elején jár a lineárisról a körforgásos gazdaságra való áttérés felé vezető úton. A Világbank adatai szerint a román gazdaság mindössze 1,3 százalékban körforgásos” – mutattak rá a közleményben.
November 30-ától a romániai lakók 0,50 lej garanciát fognak fizetni az üzletekben az italok (víz, üdítők, sör, almabor, bor, szeszes ital) megvásárlásakor, és a csomagolások visszaváltásakor visszakapják az 50 banis betétdíjat.
Norvégia, Dánia, Németország, Belgium, Izland, Észtország, Szlovákia, Csehország, Lettország és Litvánia után Románia a tizenegyedik európai ország, amely bevezeti a betétdíjas visszaváltási rendszert.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
szóljon hozzá!