Aggódnak az állam tartozásai miatt

Az IMF nagyon aggódik az állami szféra tartozásai miatt, amelyek a magánszférára is kihatnak, és a gazdaság talpra állását is befolyásolják – közölte szombaton Jeffrey Franks, a Nemzetközi Valutaalap romániai küldöttségének vezetője.

Szőcs Lóránt

2010. szeptember 05., 16:012010. szeptember 05., 16:01

2010. szeptember 24., 14:522010. szeptember 24., 14:52

Galéria
„Nagyon aggódunk az állam által felhalmozott adósságok miatt. Továbbra is azt hangsúlyozzuk: a közszféra által felhalmozott tartozások nem csak az állami ágazatnak tesznek rosszat, hanem a magánszférának is, és befolyásolják a gazdaság talpra állását” – fejtette ki Franks a Román Nemzeti Bank (BNR) által az intézmény tevékenységének 130. évfordulóján szervezett kerekasztal-beszélgetésen. A IMF képviselője szerint a Pénzügyminisztériumnak elegendő készpénz-tartaléka van (cash buffer).

„Figyelünk arra, hogy elegendő készpénztartalék legyen” – válaszolta Franks arra a kérdésre, hogy csökkent-e a készpénz-tartalék az adósságok egy részének kifizetése után.

A Pénzügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy az egészségbiztosítási alap számára egymilliárd eurós hitelkeretet hagyott jóvá. Ebből 616,5 millió lejt a kórházak számára utalnak ki, 383,5 millió lejt pedig a gyógyszerek kifizetésére fordítanak. „A következő napokban újabb 947 millió lejes hitelkeretet hagyunk jóvá a gyógyszerek kifizetésére és az orvosi ellátásra” – közölte akkor a pénzügyi tárca.

Az egészségügyi rendszer felé felhalmozott tartozások kifizetése feltétele a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás következő, 914 millió eurós hitelrészletének folyósításának.

Az IMF romániai küldöttségének vezetője a legutóbbi kiértékelő látogatáson azt mondta: a Valutaalap igazgatótanácsa a készenléti hitel-megállapodás következő kölcsönrészletét azt követően folyósítja, hogy a romániai hatóságok teljesítik a feltételeket. Az egyik ilyen követelmény a tartozások kifizetésére vonatkozik.

Június végén az állam tartozásai elérték a kétmilliárd lejt, ez közel kétszerese az IMF-fel kötött megállapodásban rögzített 1,09 milliárd lejes célkitűzésnek. Márciushoz képest a növekedés 240 millió lej volt. Az IMF igazgatótanácsának szeptember végén kellene jóváhagynia a hatodik hitelrészlet folyósítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Tánczos Barna: a gazdatüntetést olyanok térítették el, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik

Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint a keddi gazdatüntetést olyan személyek térítették el és változtatták vandál akcióvá, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik.

Tánczos Barna: a gazdatüntetést olyanok térítették el, akik nem az állattenyésztők érdekeit képviselik
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Bukaresti gazdatüntetés: a kormány és az államfő is elítélte az erőszakos cselekményeket

A kormány kedden közölte, hogy tiszteletben tartja az állampolgárok törvényes jogát a békés tiltakozáshoz, de az állattartók keddi tüntetése túllépte ezt a határt, és sajnálatos erőszakba torkollott.

Bukaresti gazdatüntetés: a kormány és az államfő is elítélte az erőszakos cselekményeket
2026. szeptember 15., kedd

Újra kötelezővé tennék az iskolai egyenruhát

Elfogadta kedden a szenátus oktatási bizottsága az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Újra kötelezővé tennék az iskolai egyenruhát
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Nem a tanintézményekben biztosított élelemmel van a gond, hanem az iskolák körül kapható ételekkel

Korábban gyakoriak voltak a problémák a tej–kifli programos termékek minőségével, de ez már nem jellemző. Manapság a fő gondot az iskolák környékén kapható egészségtelen ételek jelentik – véli az élelmiszer-biztonsági hatóság Hargita megyei vezetője.

Nem a tanintézményekben biztosított élelemmel van a gond, hanem az iskolák körül kapható ételekkel
2026. szeptember 15., kedd

Elfajult a gazdák bukaresti tüntetése, könnygázspray-t vetettek be a csendőrök

A demonstráció kedd délelőtt elfajult: a hatóságok szerint a résztvevők áttörték a csendőrsorfalat, többen dulakodtak a rendfenntartókkal, akik könnygázspray-t vetettek be.

Elfajult a gazdák bukaresti tüntetése, könnygázspray-t vetettek be a csendőrök
2026. szeptember 15., kedd

Új időpontot közöltek a gázolaj jövedéki adójának csökkentésével kapcsolatban

A pénzügyminisztérium szeptember 16. és 30. között is fenntartja a normál gázolaj jövedéki adójának 25 százalékos csökkentését – közölte kedden a tárca.

Új időpontot közöltek a gázolaj jövedéki adójának csökkentésével kapcsolatban
Hirdetés
2026. szeptember 15., kedd

Korlátozzák, hány ügyet kaphat egy bíró egy nap alatt

Szabályozzák keddtől a romániai bíróságokon az egy bíróra naponta kiosztható ügyek számát. Az új munkateher-szabályozást a bíróságokon, a törvényszékeken és az ítélőtábláknál egyaránt alkalmazzák.

Korlátozzák, hány ügyet kaphat egy bíró egy nap alatt
2026. szeptember 15., kedd

Bukarestben tiltakoznak a juhtenyésztők

A gazdák elsősorban a juhpestis- és juhhimlőgócok kezelését, valamint az állatok leölésével járó járványügyi intézkedéseket kifogásolják, illetve a kiskérődzők pestise miatt elrendelt juh- és kecskeexport-tilalom ellen is tiltakoznak kedden.

Bukarestben tiltakoznak a juhtenyésztők
Bukarestben tiltakoznak a juhtenyésztők
2026. szeptember 15., kedd

Bukarestben tiltakoznak a juhtenyésztők

2026. szeptember 15., kedd

Több légi célpont jelent meg a román határ közelében, felszálltak az F–16-osok

Több légi célpontot észlelt a hadsereg radarrendszere kedd hajnalban Ukrajna területén, a román határ közelében – közölte a védelmi minisztérium.

Több légi célpont jelent meg a román határ közelében, felszálltak az F–16-osok
Hirdetés