Adóemelés jöhet, de még tárgyalnak

Vasárnap már vissza is vonta a pénzügyminisztérium az adótörvénykönyv tervezett módosításait, amelyeket pénteken este hozott nyilvánosságra a Mediafax.

Bálint Eszter

2014. július 13., 17:172014. július 13., 17:17

A hírügynökség vasárnapi tájékoztatása szerint a javaslatot Victor Ponta kérésére vonták vissza, a miniszterelnök ugyanis azt mondta, előbb a kormányban kell a kezdeményezést megvitatni, s csak azt követően bocsáthatják azt nyilvános vitára.

A Mediafax értesülései szerint a vagyonadóra vonatkozó előírásokat tervezi módosítani a Ponta-kabinet több ponton is. A hírügynökség birtokába jutott dokumentum szerint más adókategóriába kerülnének például azok a magánszemélyek, akik nem lakhatási céllal adták bérbe a tulajdonukban levő ingatlant: amennyiben megvalósulnak a kormány tervei, akkor az ingatlan értékének a 2 százalékát kell adóként befizetniük.

Számottevően nőne a motor hengerűrtartalma függvényében a gépkocsikra kivetett adó is. A legrosszabbul az 1600 köbcentiméteresnél kisebb motorokkal felszerelt autók tulajdonosai járnának, esetükben ugyanis a jelenlegi 8 lejről 20 lejre nőne a 200 köbcentiméterenként számolt adó.

1601 és 2000 köbcentiméter között 18-ról 30 lejre emelkedne, 2001 és 2600 köbcentiméter között viszont a jelenlegi 72 lejről 60 lejre csökkenne 200 köbcentiméterenként, és az ennél erősebb járművek esetében is adócsökkenés várható.

A beltelkek után fizetendő adó is módosulhat a pénzügyminisztérium kiszivárgott elképzelései szerint: ennek értékét úgy kívánják módosítani, hogy összhangban legyen a település rangjával és a telek helységen belüli elhelyezkedésével, itt a jelenlegi 10535 lej/hektárról akár a hektáronkénti 83 ezer lejt is elérheti az adó értéke.

A tervezet adóemelést helyezett ilátásba a teherautók, motorkerékpárok, motorcsónakok, illetve vízirobogók esetében is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés