
Gheorghe Pogea ideiglenes pénzügyi miniszter ma kijelentette, a hatóságok intézkedéseket fognak hozni, hogy kijavítsák a magánszektor és a közszektor között keletkezett válság okozta asszimmetriát. A tárcavezető beismerte, hogy egyelőre csak a magánszektor szenvedett kárt.
2009. november 12., 18:182009. november 12., 18:18
„A vállalkozók megérdemlik, hogy megdicsérjük őket, mivel feláldozták a nyereségük egy részét, hogy megtartsák alkalmazottaikat. Ha az életszínvonal javulni kezd, ezek a cégek fogják megérezni elsősorban a gazdasági növekedést” – jelentette ki Pogea a Bukarestben szervezett Central European Initiative Summit Economic Forumon.
A miniszter szerint Romániában a helyzet fokozatosan fog helyreállni. A jelenlegi kormány folytatni akarja a már elkezdett reformokat, még akkor is, ha ezek közül néhány nem népszerű.
\"A válság reformokat követel, és lehet ez az első alkalom, amikor a válság egyenes tükröt tart elénk.\" A pénzügyminiszter a strukturális reformok fontosságát hangsúlyozta, az állam túlköltekezett a helyzet orvoslását csak a költségek csökkentésével lehetne elérni - véli Pogea.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.