
Fotó: Boda L. Gergely
A szakszervezetisek október 7-én, a Tisztességes Munka Világnapján tüntetést szerveznek Bukarestben, mert elégedetlenek az új bérezési törvénytervezettel, mivel az új előírások szerint az összes közalkalmazottnak kisebb lesz a bére jövőtől.
2010. augusztus 31., 16:382010. augusztus 31., 16:38
2010. augusztus 31., 18:262010. augusztus 31., 18:26
Fotó: Boda L. Gergely
Petru Dandea, az Alfa-Kartell alelnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta: augusztus 30-án a vezető tanács úgy döntött, október 7-én titlatkozást szerveznek, szeptember 15-e után pedig számításba veszik a meghatározatlan ideig tartó általános sztrájk kirobbantását a közszférában. Dandea szerint szeptemberben még nagyobb lesz a közalkalmazottakra nehezedő nyomás a bérek 25 százalékkal való csökkentése következtében, ezért igen nagy számban lesznek jelen a tiltakozó megmozdulásokon. Ezek a megmozdulások pedig sokkal vehemensebbeknek ígérkeznek az eddigieknél. „Ezúttal valódi általános sztrájkra kerül sor, az összes közalkalmazott meghatározatlan időre megszakítja majd a tevékenységét” – tette hozzá Dandea.
Romulus Niţă, az Alfa-Kartell alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a szakszervezetisek arra kérik a kormányt, hogy 2011-re a 2009-es decemberi béreket vegyék számítási alapul, és ne a 25 százalékkal csökkentett 2010-es júliusi béreket, mert a júliusi bércsökkentések az Alkotmány és az Alkotmánybíróság döntése szerint csak ideiglenes jellegűek, csak idénre érvényesek. Niţă szerint a konföderáció kérni fogja a kormánytól a minimálbér – amely egyben a közalkalmazottak fizetésének kiszámításához használt referenciabér is – megemelését legkevesebb 705 lejre 2011-ben. Amennyiben a kormány nem tesz eleget ezeknek a követeléseknek, az Alfa-Kartell tiltakozó megmozdulásokkal, hosszú ideig tartó utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal fenyegetőzik.
A szakszervezetisek úgy vélekednek, hogy az egyszerű tüntetéseknek nincs hatásuk a kormányzókra, ezért keményebb eszközökhöz fognak folyamodni, például több napig tartó tiltakozásokhoz, amilyeneket 1994-ben szerveztek.
A kormány képviselői hétfőn újabb javaslatot tettek a minimálbért illetően, 650 lejes értéket javasoltak, a szakszervezetek azonban elutasították ezt, azzal érvelve, hogy az egy „vicc”, amely még az inflációt sem fedezi. A szakszervezetek képviselői elégedetlenül távoztak a munkaügyi minisztériumtól a hétfői találkozó után, mert egyik múlt heti kérésüket sem teljesítették: a kormány képviselői nem végeztek számításokat a 675 lejes, valamint a 705 lejes minimálbérrel.
A szakszervezeti vezetők augusztus 23-án is elutasították a kormány javaslatát, amely a minimálbér 640 lejre való növelésére vonatkozott, arra kérve a munkaügyi minisztériumot, hogy végezzen újabb számításokat a minimálbér 675 lejes és 705 lejes értékeivel.
Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.
Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
szóljon hozzá!