A szakszervezetek figyelmeztetnek, hogy törvénytelenek a megszorítások

Az öt szakszervezeti tömb nyílt levélben kéri az Alkotmánybíróságot, vegye figyelembe, hogy a megszorításokat tartalmazó jogszabály törvénytelen, és megszegi az alkotmány által biztosított egyéni jogokat.

Szőcs Lóránt

2010. június 23., 17:122010. június 23., 17:12

Galéria

Az Alfa Kartell, a CNSLR Frăţia, a CSDR, az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és a Meridian arra kéri az alkotmánybírákat, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében szükséges intézkedések bevezetéséről szóló jogszabály kapcsán benyújtott fellebbezés elbírálásakor vegyék figyelembe, hogy a dokumentum több millió lakos életét befolyásolja, és úgy vélik, az állami szférában az egyéni bérek 25 százalékos csökkentése, a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése, több szociális segély törlése az érvényben levő törvényekbe ütközik és az alkotmány által garantált egyéni jogokat sérti.

A Mediafaxhoz szerdán eljuttatott sajtóközleményben a szakszervezeti tömbök vezetői úgy vélik, az új összetételű Alkotmánybíróság döntését nagy érdeklődéssel követik, és nagy reményeket fűz ahhoz a lakosság, amely hisz a jogállam alapelveiben, és úgy gondolja, a törvény előtt mindenki egyenlő, hisznek az Alkotmány alapelvében, miszerint a törvényeket nem lehet visszamenőleg alkalmazni, és főként abban, hogy egy olyan fontos intézmény, mint az Alkotmánybíróság, nem mondhat ellen korábbi döntéseinek.

„Tisztelt bírák, azon nyomás ellenére, amelyet valahányszor gyakorolnak önökre, amikor fontos döntést kell meghozniuk, bízunk abban, hogy önök számára az alaptörvény minden jogi, politikai vagy szociális konstrukció alapköve, és ez a jogi építmény az egyenlőségre, szolidaritásra és szabadságra alapszik. Bízzunk abban, hogy ezek fénye vezeti az önök lépteit a román nép javára és gyarapodására” – írják a nyílt levélben.

Az Alkotmánybíróság csütörtökön vitatja meg a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék, valamint a honatyák fellebbezéseit a kormány megszorító intézkedései ügyében.

Radu Moldovan, a Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről egy héttel korábban – több szociáldemokrata honatya kíséretében – fellebbezést nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a kormány által felelősségvállalással elfogadott, megszorításokat tartalmazó törvény kapcsán.

Múlt héten a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is megóvta a kormány által felelősségvállalással elfogadott, a költségvetési egyensúly helyreállításához szükséges intézkedésekről szóló, megszorításokat tartalmazó törvényt, a beadványt 54 képviselő írta alá.

Mircea Geoană, a szenátus elnöke kedden kijelentette: elküldte az Alkotmánybíróságnak hivatalos álláspontját a megszorításokat tartalmazó törvény kapcsán. Mint mondta, a szenátus álláspontja szerint az állami alkalmazottak bércsökkentése és a nyugdíjcsökkentés – amelyekről a megszorításokat tartalmazó törvény rendelkezik – többletadózásnak felel meg, ezért törvénytelen, és ezt az Európai Emberjogi Bíróság (CEDO) joggyakorlata is alátámasztja. „Úgy vélem, az Alkotmánybíróság június 24-ei ítélete döntő fontosságú az alkotmány tiszteletben tartása és a törvényesség betartása érdekében. (...) Bízom az Alkotmánybíróság kiegyensúlyozott, pártatlan döntésében” – fűzte hozzá Geoană.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették

Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét

A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét
2026. február 06., péntek

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában
2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
2026. február 06., péntek

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas
Hirdetés