A román állampolgárok többsége jelentkezne az orvosnál az influenza első jeleire, de kevesebb, mint a felük kívánja beoltatni magát az AH1N1-vírus ellen – áll a Future Marketing felmérésében.
2009. november 16., 21:342009. november 16., 21:34
A megkérdezettek 84 százaléka, ha a betegség jeleire gyanakodna azonnal orvoshoz fordulna. Mégsem bíznak az oltóanyagban mivel szerintük az nincs eléggé letesztelve. Továbbá az is kiderült, hogy a betegségről csupán két százalékuk tájékozódik orvosi vagy szakforrásokból, a többség (több mint 70 százalékuk) a televízióból vagy az internetről szerzi be az új influenzával kapcsolatos ismereteit. A felmérést októberben és novemberben végezték 1690, 18 és 50 év közötti személyt kérdeztek. A felmérésnek 2,5 százalékos a hibalehetősége.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
A jelenlegi információk szerint elhúzódó lehet az iráni konfliktus, ha az Amerikai Egyesült Államok meg akarja gyengíteni az iráni rezsimet, akkor hetekig tartó támadássorozatra van szükség – közölte Csicsmann László Közel-Kelet szakértő.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).