
Fotó: Boda L. Gergely
Borbély László környezetvédelmi miniszter szombaton Verespatakon azt mondta, a tárcának közel egymilliárd euró áll rendelkezésére a környezetvédelmi alapból, amelyet környezetvédelmi programokra vagy projektekre osztanak szét.
2010. június 06., 16:262010. június 06., 16:26
Fotó: Boda L. Gergely
Borbély szerint idén folytatódik a parkrendezési program, a tárcához 1043 projekt érkezett be, ennek közel felét át is vizsgálták már. Hozzáfűzte: valószínűleg június végére körülbelül 280 projektet válogatnak ki, ez mintegy 300 millió lejes finanszírozást jelent. Borbély szerint a tárca másik programja a víztisztító állomások és csatornázási hálózatok bővítése, ezt ugyancsak a környezetvédelmi alapból finanszírozzák. Mint mondta, az év második felében indul a bicikliút-építési program.
„Körülbelül egymilliárd euró rendelkezésünkre a környezetvédelmi alapban, ez rengeteget jelent a válság sújtotta román gazdaság számára” – mondta Borbély. Azt is elmondta: a környezetvédelmi minisztérium kormányhatározatot készít, amelynek révén pénzeket utalnak ki öt volt bányató környezetbaráttá való átalakítására.
Ugyanakkor Borbély kifejtette: a kormány múlt héten 438 millió lejt utalt ki árvíz megelőzési munkálatokra, mederszabályozásra, ezt a környezetvédelmi alapból utalták ki három évre.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!