
A kormány hatálytalanítani fogja vasárnap korábbi sürgősségi rendeletét, amellyel a büntető törvénykönyvet (Btk.) és perrendtartást módosította – jelentette be Sorin Grindeanu miniszterelnök szombaton, a rendelet elleni országos tüntetéssorozat ötödik napján.
2017. február 04., 20:422017. február 04., 20:42
2017. február 04., 23:432017. február 04., 23:43
Döntését az ország megosztottságával indokolta, amelyet – mint mondta – el akar kerülni. Hangoztatta: annak érdekében, hogy a Btk. alkotmányellenesnek bizonyult cikkelyeit mégis kijavítsák, konzultációt kezd a pártokkal, és a kormány módosító javaslatait törvénytervezet formájában terjesztik a parlament elé. Rámutatott: minden olyan törvénycikkelyt, amelyet hatálytalanítottak a korábbi alkotmánybírósági döntések, ki kell javítani, mert a taláros testület döntései kötelezőek.
„Hoztunk néhány döntést ezekben a napokban. Az első az, hogy vasárnapra sürgősségi ülést hívunk össze, és eltöröljük a rendeletet. (...) Nem szeretném, ha megosztanánk az országot” – fogalmazott a kormányfő.
Grindeanu elmondta, a büntető törvénykönyvet és a perrendtartási törvénykönyvet módosító sürgősségi kormányrendelet érveit rosszul kommunikálták, és az igazságügyi miniszter „vállalja ennek következményeit”.
„Nem kommunikáltuk megfelelően azokat az érveket, amelyek e kormányrendelet mellett szólnak. Emiatt nagyon sok félreértés adódott, torzított információk jelentek meg, amelyeknek nem volt közük ahhoz, amit elfogadtunk. Ennek felelősségét az igazságügyi minisztérium és az igazságügyi miniszter viseli” – nyilatkozta Grindeanu a Victoria-palotában.
Grindeanu később megjegyezte: azért használta a „hatálytalanítás” kifejezést, mert Klaus Johannis államfő ezt kérte tőle. Hozzátette, igazából még keresik a megfelelő jogi megoldást – „legyen az hatálytalanítás vagy elnapolás” – arra, hogy a vitatott kormányrendelet ne lépjen hatályba.
Kifejtette: továbbra is a kormányprogram életbe ültetése a cél. „Az első negyedévben további 12 pontot kell megvalósítanunk azért, hogy a választók által megszavazott kormányprogram a románok mindennapi életében is éreztesse hatását” – tette hozzá a miniszterelnök. Ezzel kimondatlanul is elhárította azokat a találgatásokat, hogy le akarna mondani az egy hónapja beiktatott kormány éléről.
A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői szombaton adták első jelét a meghátrálásnak, amelyet azonban azzal magyaráztak, hogy meg akarják előzni a „megalázott PSD-szavazók” ellentüntetését, a két tábor közti konfrontációt.
A miniszterelnök bejelentése idején egyébként több mint százezer ember tüntetett a kormány bukaresti székháza előtt.
Grindeanu bejelentése előtt nem sokkal Călin Popescu-Tăriceanu, az ALDE társelnöke egy tévéműsorban ismertette a kormánykoalíció határozatát, miszerint a kormány visszavonja a Btk.-t és a büntetőjogi perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendeletet.
„Úgy döntöttük, hogy hatályon kívül helyezzük ezt a rendeletet, mert nem valakire szabtuk. Azt szeretnénk, hogy az emberek megértsék végre: nem az volt a célunk, hogy valamiképpen megvédjük magunkat az igazságszolgáltatástól. Nem arról van szó, hogy kapituláltunk egy ellenfél előtt, hanem arról, hogy az ország érdekében tevékenykedünk. És minthogy ezt a rendeletet nem valakire szabtuk, nincsenek mögötte rejtett érdekek, személyes érdekeltségek, miért ne mutassuk meg, hogy képesek vagyunk hatályon kívül helyezni?” – nyilatkozta Călin Popescu-Tăriceanu a România televízió műsorában.
A kormányfő bejelentését a Cotroceni-palota a helyzet „normalizálása” felé tett fontos lépésként értékelte. „A kormány súlyos hibát követett el, és a kormány felelőssége, hogy megoldja az általa előidézett válságot. Az emberek tiltakozása legitim, demokratikus és korrekt” – jelentette ki Mădălina Dobrovolschi, Klaus Johannis államfő szóvivője. Nicușor Dan, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke „az utca hatalmas győzelmének” nevezte a rendelet hatálytalanításáról szóló kormányfői bejelentést. A Btk.-módosító kormányrendelet hatályának felfüggesztését közigazgatási bíróságtól kérő Augustin Lazăr legfőbb ügyész úgy vélekedett: a „ráció a rendes kerékvágásba terelte a dolgokat”, amit ő is a civil társadalom sikereként értékelt.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a miniszterelnök bejelentésére úgy reagált: a kormánypártok belátták, hogy tévedtek, amikor a büntetőtörvénykönyvet és büntetőeljárást sürgősségi kormányrendelettel elfogadták. „Ez a helyes lépés: egy országot nem lehet sürgősségi kormányrendeletekkel vezetni. De a mai döntés csupán a kormány hibáját korrigálja, a probléma megmarad: a Btk. több mint 40 cikkelye továbbra is alkotmányba ütközik. Mi jogállamot akarunk és egyértelmű törvényeket. Ehhez pedig az szükséges, hogy – egy széleskörű vita után – módosítsuk a Btk-t a parlamentben” – idézte a szövetségi elnököt az RMDSZ hírlevele.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!