
Hétfőn délután kezdték el a parlament két együttes házában az idei költségvetésről szóló vitát. Szavazni várhatóan csütörtökön fognak a honatyák.
2010. január 11., 21:392010. január 11., 21:39
A két ház együttes ülése előtt a PNL és PSD már bejelentette, hogy a jelenlegi költségvetési terv ellen szavaznak. Míg a PSD a nyugdíjpont emelését követelné, a PNL emellett még a társadalombiztosítási járulék (CAS) csökkentéséért is síkra szállna.
Valószínűleg átmegy mégis az idei költségvetés törvénye, mivel az ellenzéki pártok kivételével mindenki támogatja. Emil Boc kormányfő kijelentette, hogy a válságban egy szegényes büdzséből kell gazdálkodni, és ha emelnék a nyugdíjpontot, akkor túlzottan megnőne az államháztartás hiánya.
A miniszterelnök mégis optimistának mutatkozott, szerinte az év második felére helyreállhat az ország gazdasága, és költségvetés-kiegészítésekből meg lehet oldani majd a leginkább sújtott társadalmi kategóriák gondjait.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet – jelentette be a külügyminisztérium.
Újabb áremelésekkel indult a május, több töltőállomáson már 9 lej fölé emelkedett a benzin ára, miközben a gázolaj továbbra is 9,5–9,7 lej között mozog Romániában.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Mínusz fokokat mértek május elseje hajnalán több székelyföldi településen, Csíkszeredában és Gyergyó térségében ismét erős lehűlés volt.
A 2., 4. és 6. osztályosok országos felmérőit május 12. és 28. között szervezik meg az oktatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint.
Megnövekedett autós forgalomra hívják fel a figyelmet a rendőrök az 1-es országúton, különösen a hegyvidéki területek felé.
Pósfai Gábort, a Tisza Párt operatív vezetőjét a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont, a Tisza Párt jogi vezetőjét pedig az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
Földimogyorót vont vissza a forgalomból a Metro Cash & Carry áruházlánc, mivel a termékeknél az aflatoxin szintje meghaladta a megengedett határértéket. A vásárlóknak azt tanácsolják, hogy ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza.
A különnyugdíjban részesülő közalkalmazottaknak 85 százalékkal csökken a különnyugdíjuk nem járulékalapú része, ha továbbra is dolgozni akarnak – jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
szóljon hozzá!