A fogyasztói hitelek magas kamataira panaszkodnak

Rendkívül magas kamatot számolnak fel a hazai bankok a magánszemélyeknek a lej alapú fogyasztói hitelek után ahhoz képest, hogy mekkora kamatot biztosítanak az ügyfelek bankbetétei esetében – hívták fel a figyelmet pénzügyi elemzők.

2014. július 30., 19:162014. július 30., 19:16

Amint a Ziarul Financiar gazdasági napilap összeállításából kiderült: a pénzintézetek már egy ideje lej alapú fogyasztói hitelek igénylésére ösztönzik a lakosságot, mivel ettől várják bevételeik növelését, a kölcsönök után azonban továbbra is évi több mint 10 százalékos kamatot számolnak fel. A magánszemélyek bankbetétei esetében biztosított éves kamat értéke eközben alig 2 százalék.

„A lej alapú bankkölcsönök kamatja február óta rendkívül kis mértékben csökkent, így ez a típusú lakossági hitelezés továbbra is a vörös zónában mozog, hiszen nem tudja kiegyenlíteni a valutában felvett kölcsönök mértékét. A banki részletek miatt jelentős nyomás nehezedik a lakosságra” – hívta fel a figyelmet Dumitru Dulgheru, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) vezető elemzője.

A szakértők hangsúlyozták: a hitelek és a bankbetétek közötti nyolc százalékos különbség azért is indokolatlanul magas, mert az Országos Statisztikai Intézet beszámolója szerint az infláció júniusban történelmi mélypontra – 0,66 százalékra – csökkent.

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2013 júliusa és ez év februárja között 1,75 százalékkal csökkentette az alapkamatot, ennek nyomán a háromhavi ROBOR – a bankközi piacon nyújtott lejhitelek átlagkamata, amelyhez igazodniuk kell a pénzintézeteknek – évi 6-ról 2 százalékra mérséklődött.

A lej alapú hitelek után felszámított éves szintű kamatok átlagértéke ehhez képest a tavaly májusban jegyzett 15 százalékról idén nyárra mindössze 12 százalékra csökkent a BNR adatai szerint, így a jövedelem-rés tulajdonképpen változatlan maradt.

A Ziarul Financiar összeállítása szerint a pénzintézetek azt remélik, hogy a díjak szinten tartásával kárpótolhatják a kamatokból származó bevételeiknek az elmúlt években történt visszaesését, egyúttal pedig fedezhetik a – felvett kölcsönök mintegy 22 százalékát kitevő – rosszul teljesítő hitelek miatt jegyzett veszteségeiket.

Az viszont már a jelzáloghitelek esetében bebizonyosodott, hogy a magas kamatráta a kölcsönfelvétel visszaesését eredményezi: az igénylések mértéke az elmúlt hónapokban jelentősen megugrott, miután a kamatot az euró alapú hitelhez hasonlóan a lej alapú kölcsönök esetében is évi 5–6 százalékra csökkentették a bankok.

A magánszemélyek esetében egyébként a fogyasztói hitelek aránya a bankkölcsönök 80 százalékát teszi ki, a pénzintézetek portfoliójában pedig jelenleg összesen mintegy hárommillió fogyasztói hitel szerepel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés