A betegszabadságra vonatkozó új szabályozások májusban léphetnek érvénybe

•  Fotó: Illusztráció

Fotó: Illusztráció

Az egészségügyi minisztérium szerdán közvitát tartott a betegszabadságokra vonatkozó sürgősségi rendeletről.

Szőcs Lóránt

2010. április 21., 17:302010. április 21., 17:30

2010. május 05., 12:592010. május 05., 12:59

•  Fotó: Illusztráció Galéria

Fotó: Illusztráció

A közvitán részt vettek az egészségügyi minisztérium, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) képviselői, Gheorghe Barbu, a páciensek érdekeit védő egyesület elnöke, a leginkább azonban az újságírók érdeklődését kelltete fel az új jogszabály.

Az új rendelkezések májusban léphetnek érvénybe, a sürgősségi rendeletben meghatározott határidő szerint, bár a szerdai vitán a páciensek képviselője több ellenvetést fogalmazott meg.

Gheorghe Barbu hangsúlyozta: a jogszabály az állampolgári jogokat és szabadságot sérti. „A jogszabály szövegében gyakran tűnik fel a rendőrség kifejezés. Figyelmeztetem önöket, hogy mihelyt rendőrségi kísérettel látogatnak a beteg lakására, az alkotmány által garantált állampolgári jogokat és szabadságot sértik, és ezt meg fogjuk fellebbezni” – mondta a betegek érdekeit védő egyesület vezetője.

Azt is kifogásolta, hogy a közvitára túl kevés időt szántak, és ez nem teszi lehetővé, hogy minden érdekelt fél – a háziorvosok, a szakorvosok, az orvosi kamara, a betegek – kifejtse véleményét. Barbu szerint miközben az egészségügy olyan súlyos gondokkal küszködik, mint a gyógyszerhiány, a fizetség ellenében történő vizsgálatok, a rendőrség beiktatása a betegszabadságok ellenőrzése végett nem vezet máshoz, mint a csalások kiterjedéséhez. „A visszaélések az orvos-beteg kapcsolatban történnek” – mondta Barbu.

Cseke Attila egészségügyi miniszter április elején közölte: a kormány jóváhagyta az egészségügyi minisztérium javaslatát a betegszabadságok rendszerének megváltoztatására. Mint mondta, a betegpénzt fizetőnek, azaz a munkaadónak vagy az egészségbiztosítónak jogában áll ellenőrizni a páciens lakásán, hogy a betegszabadságon tartózkodó beteg otthon van-e, amikor épp nincs valamely egészségügyi intézményben. A lakáson történő ellenőrzéseket a betegpénzt fizetők és esetenként a rendőrség képviselőinek kell végezniük. Ha a visszaéléseket sikerülne megfékezni 20%-al kevesebbet kellene fordítani erre a pénzalapra.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés