2010-ben a kisvállalkozások is 16 százalékos profitadót fizetnek

Folyó évtől nem választhatnak a kisvállalkozások, hogy 3 százalékos adót vagy 16 százalékos profitadót fizessenek, mivel a 2010-es költségvetés tárgyalása során visszautasították az erre vonatkozó módosító indítványt.

Szőcs Lóránt

2010. január 14., 14:382010. január 14., 14:38

Galéria
A kárcsak a többi vállalkozás, a mikrók is január elsejétől 16 százalékos profitadót fizetnek. A hotnews ellemzése alapján többet veszít ezzel az intézkedéssel az állami bevétel, mintha megőrizte volna a tavalyi illetéket.

Eddig ugyanis egy 100.000 lej forgalmat megvalósító vállalkozás 3.000 lej adót kellett pengessen, ha ebből a forgalomból 25.000 lej a jövedelme, azt jelenti, hogy az újabb intézkedés szerint 4000 lejt kellene fizetnie. Csakhogy a Romániai Vállalkozások Egyesületének főtitkára, Cristian Pârvan szerint a könyvelést ezután úgy vezetik, hogy élni fognak minden olyan lehetőséggel, amellyel minden tételt költségként számolnak el. Összben így jóval kevesebb tiszta jövedelemmel zárják az évet, és az állam felé folyósított adó is kisebb lesz.

Ahhoz, hogy valaki kisvállalkozás lehessen évi 100.000 euró jövedelmet kell megvalósítson, melynek több mint fele nem származhat tanácsadásból vagy menedzsmentből. Ugyanakkor egy ilyen vállalkozás legalább kilenc alkalmazottal kell rendelkezzen. Romániában a becslések szerint jelenleg 300.000 kisvállalkozás működik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Idén nyáron nem nő az általános áfakulcs az USR elnöke szerint

Idén nyáron nem emelkedik az általános áfakulcs – jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.

Idén nyáron nem nő az általános áfakulcs az USR elnöke szerint
2025. június 21., szombat

Több mint 650 sofőr jogosítványát vonták be a rendőrök

Országszerte több mint 650 jogosítványt vont be a rendőrség az elmúlt 24 órában végzett ellenőrzések nyomán.

Több mint 650 sofőr jogosítványát vonták be a rendőrök
2025. június 21., szombat

Megszületett a döntés, kormányra lép a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Politikai Tanácsa szombati ülésén hozzájárulását adta az alakulat kormányzati szerepvállalásához – jelentette be az ülést követően az ideiglenes pártelnök.

Megszületett a döntés, kormányra lép a PSD
2025. június 21., szombat

Részleteket közölt a deficitcsökkentő intézkedésekről az egyik elnöki tanácsadó

Dragoș Anastasiu elnöki tanácsadó szerint legkésőbb hétfő reggelre elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag végleges változata.

Részleteket közölt a deficitcsökkentő intézkedésekről az egyik elnöki tanácsadó
2025. június 21., szombat

Kiszivárgott a Bolojan-kormány lehetséges összetétele, három magyar név szerepel a listán

Tánczos Barna lehet a Bolojan-kormány egyik miniszterelnök-helyettese – derül ki a leendő kabinet összetételének munkaváltozatából, amelyet a News.ro hírportál tett közzé. A jelenlegi tárcavezetők közül heten–nyolcan is az új kormány tagjai maradhatnak.

Kiszivárgott a Bolojan-kormány lehetséges összetétele, három magyar név szerepel a listán
2025. június 21., szombat

Hivatalos: új középiskolai kerettanterveket vezetnek be

Aláírta Daniel David ügyvivő oktatási miniszter az új középiskolai kerettanterveket jóváhagyó rendeletet.

Hivatalos: új középiskolai kerettanterveket vezetnek be
2025. június 21., szombat

Bolojan: áldozati kormány lesz a következő kabinet

Ilie Bolojan szerint áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amelyik készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges kiadásokat.

Bolojan: áldozati kormány lesz a következő kabinet
2025. június 21., szombat

Felfüggeszthetik Románia uniós alapokhoz való hozzáférését

Az uniós alapokhoz való hozzáférésének felfüggesztését kockáztatja Románia, ha október 15-ig nem tesz hatékony lépéseket a költségvetési hiány csökkentésére – jelentette ki pénteken Alin Andrieș pénzügyi államtitkár.

Felfüggeszthetik Románia uniós alapokhoz való hozzáférését
2025. június 20., péntek

Grindeanu szerint várhatóan kedden vagy szerdán alakulhat meg az új kormány

Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.

Grindeanu szerint várhatóan kedden vagy szerdán alakulhat meg az új kormány
2025. június 20., péntek

Vízibiciklizés közben belefulladt a Kolibica-tóba egy 57 éves férfi

Belefúlt pénteken egy 57 éves besztercei férfi a Kolibica-tóba, miután beleesett a vízbe egy vízibicikliről – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vízibiciklizés közben belefulladt a Kolibica-tóba egy 57 éves férfi