Interaktív játékok és hangulatos fénygyújtás közepette várhatják a kézdivásárhelyi gyerekek a Mikulást december 5-én a Wegener parkban. Karácsony közeledtével aztán ismét kedveskednek a kicsiknek, de a rászorulókra is gondolnak.
A december 1-jei parlamenti választásokon az egészen kimagasló, 73,55 százalékos részvételi aránnyal Illyefalva község lett az első a Kovászna megyei települések sorában.
Meggyújtották az első gyertyát a kézdivásárhelyi központi adventi koszorún. Négy év kihagyás után, idén ismét minden szombaton várnak közös imára.
Az illóolajok készítésének módjáról tartott előadást nemrégiben Léva Norbert kémiatanár, aki arra is kitért, hogy ilyen termékek vásárlásánál mire érdemes mindenképp odafigyelnünk.
Ringatóval kezdődik, majd táncházzal zárják szombaton a Waldorf-közösség által szervezett adventi bazárt. A vásáron kívül műhelymunkára is hívják az érdeklődőket, ahol a résztvevőknek lehetőségük lesz megismerkedni a pedagógusokkal és a szülőkkel.
„Jövőre sok pénz kell” – összegezte Balogh Tibor kézdiszentléleki polgármester, amikor arra kértük, avasson be a községben zajló beruházásokba. Mindemellett a Háromszéken évek múlva áthaladó autópálya tervezett nyomvonaláról is kérdeztük.
A brassói aquaparkba szeretnék ezúttal is elvinni a háromszéki elhelyezési otthonokban élő gyermekeket a Mézeskalács Varázslat Gyűjtés nevű akció révén. A cégek, vállalkozók már összefogtak, most rajtunk a sor, hogy adományozzunk!
Átvette a régi kaszárnyaépületet a kézdivásárhelyi Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium a helyi önkormányzattól. Tavasszal szeretnének nekifogni a felújításának, különben teremhiánnyal kell számoljniuk a következő tanévtől.
A szárazság, a hőhullám és az árvíz hatásait fogják vizsgálni Kézdivásárhelyen egy nyertes pályázat pénzalapjából. Tudni fogják, hogy az éghajlatváltozás negatív hatásainak elkerüléséért a város egyes részeiben milyen változásokra lesz szükség.
Kulturális programokból nem lesz hiány Kovászna városában a következő napokban – jótékonysági koncert, kórustalálkozó, kézműves foglalkozás is várja az érdeklődőket.
Nemsokára üzembe helyezik azokat a digitális, öko-hulladékszigeteket Kovászna városában, amelyek finanszírozását pályázat útján nyerte el a fürdőváros önkormányzata. Összesen 25 darabot állítanak fel a város 16 helyszínén.
Idén is megajándékozza Kovászna megye rászorulóit a Salvatore Egyesület. A tombolaárusítás már megkezdődött, a befolyt összegből állítanak össze alapélelmiszer csomagokat. Tomboláról lévén szó, az is nyer, aki támogat.
Kreativitás és jókedv – ezek az elvártak a szombati adventi workshopon, amelyet Bartók Enikő, az Eni’s virág- és ajándékbolt tulajdonosa szervez Ozsdolán.
Folytatják a kovásznai sportbázis építését, de az utcák korszerűsítése is megkezdődött, a munkálatok tehát több ponton is zajlanak Kovászna városában mindaddig, amíg az időjárás engedi.
Mindannyian a tanulás ösztönével születtünk, egészen iskolás korig ennek köszönhetően fejlődünk. Aztán az iskolában változni kezdenek a dolgok – mondta minapi előadásában Lantos Mihály tanulásmódszertan-szakértő, egyetemi oktató és szakíró.
Iskolai zaklatás, különös tekintettel az online formájára – téma, amiről keveset beszélünk, de a mai fiatalság mindennapjait megnehezíti, akár élhetetlenné teszi. Erről tartott előadást nemrég Kézdivásárhelyen dr. Frigy Szabolcs István az MCC meghívására.
Minden tanácsülésen a „különfélék” tartogatják a legérdekesebb meglátásokat, hozzászólásokat. Így volt ez a csütörtöki kézdivásárhelyi önkormányzati ülésen is, ahol volt aki jelzőlámpát kért, más pedig a garázdálkodók ellen emelt szót.
Medvetámadás történt Kovásznán kedden éjjel, a településre bejáró nagyvad egy megtermett juhot ölt meg. Egyre több a panasz, szüksége lenne a városnak kilövési engedélyre.