Hirdetés
Hirdetés

Fellobbant a hit gyertyája Kézdivásárhelyen

•  Fotó: Szabó Barbara

Fotó: Szabó Barbara

Meggyújtották az első gyertyát a kézdivásárhelyi központi adventi koszorún. Négy év kihagyás után, idén ismét minden szombaton várnak közös imára.

Szabó Barbara

2024. november 30., 20:032024. november 30., 20:03

Az ünnepséget Ilyés Lehel, a Szentháromság plébánia segédlelkésze celebrálta, de közreműködött Beder Imre, református lelkész is.

Hirdetés

„Azt szeretnénk, ha nem a sötétségben maradtak, a bezárkózódtak, a világosság nélküliek közé tartoznánk. Hanem azok közé, akikről János így szól: »Akik befogadták őt, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten fiai legyenek«. És ez az adventnek, a gyertyagyújtásnak, a fénynek is az üzenete, hogy világoljunk ebben a világban, embertársaink közt” – emelte ki a igemagyarázatában a lelkész.

A városi koszorú első, a hit gyertyáját Fejér László Ödön, szenátor gyújtotta meg, mielőtt a jelenlévőkhöz szólt.

•  Fotó: Szabó Barbara Galéria

Fotó: Szabó Barbara

Igazán felemelő érzés ilyen életerős, összetartó és hagyománytisztelő közösségben ünnepelni, és együtt megélni a várakozás hangulatát (…)

Idézet
Most a hit gyertyáját gyújtottuk meg, ezen kihívásokkal teli időszakban a hit lángja adjon erőt és reményt a jobbra, a jó döntésekre, örüljünk egymásnak, végezzünk önvizsgálatot és bánjuk meg bűneinket, hogy tiszta szívvel tudjuk befogadni a karácsony üzenetét”

– hangsúlyozta beszédében a szenátor.

Az est hangulatát a KRK Band (a Csiha Kálmán Református Kollégium diákzenekara) egyházi énekekkel emelte, valamint ünnephez illő verset szavalt Kiss László színművész.

A jövő szombati közös imádságon Bokor Tibor polgármester gyújtja meg a gyertyát, közreműködik Gecse Noémi színművész és az Ego Sum zenekar.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
Hirdetés