Márciusban már beüzemelhető lesz a csíkszeredai tömegközlekedést kiszolgálni hivatott gázüzemű buszok töltőállomása, amelyet most csatlakoztatnak a gázhálózathoz. A buszok várhatóan nyáron indulnak el, addig a telephelyet is rendezik.
Meg kell hosszabbítani a Norvég Alappal kötött finanszírozási szerződést, hogy be tudják fejezni a csíkcsicsói közösségi szolgáltató központ építését. Három hónap alatt el lehet végezni a hátralévő munkálatokat, ehhez bankhitelre is szükség volt.
Három személy ellen emelt vádat az ügyészség a Székelyudvarhelyen több mint egy éve történt tragédia miatt, amikor a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának omlása nyomán két diák életét vesztette. A bíróságra benyújtott vádiratból szemléztünk.
A csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok beszerzésére újabb licitet írtak ki, miután a korábbit le kellett állítani. Sikerült tisztázni a felmerült kérdéseket: transzformátorállomásokat kell telepíteni a töltők számára.
A munkálatok nagy részének elkészülte után megtorpant a Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost kiszolgálni hivatott gázhálózat kiépítése, mert más finanszírozónak kell biztosítania a hátralévő költségeket. Idén az engedélyeztetést is lebonyolítanák.
Az erről szóló tanácshatározat ellenére mégsem adták át a csíkszentkirályi víz- és csatornaszolgáltatást a Harvíz Rt.-nek. Ismét felerősödött a lakossági ellenállás, a kezdeményezők megmentenék a csődközeli állapotban lévő helyi szolgáltatót.
Számos korábbi egyeztetés, megállapodás, terv és szándék ellenére sem változott semmi a Madarasi Hargita csúcsán, ahol teljes rendezetlenségben sorakoznak kopjafák, keresztek és jelképek százai. A terület tulajdonosának nem sürgős a változtatás.
Még nem kezdődtek el Csíkszeredában az Anghel Saligny program által támogatott beruházások, idén viszont szeretnék ezeket kimozdítani a holtpontról. A finanszírozási szerződések aláírása lenne az első lépés az útfelújítások előkészítése érdekében.
Elvégzett munkálatok költségeit kell törleszteni és a gázátadó állomás felszerelését is ki kell fizetni ahhoz, hogy az újonnan épített csíki földgázhálózat működőképessé váljon. Ehhez viszont meg kell érkeznie a várt támogatásnak.
Területvásárlás helyett a csendőrségi központnak szánt terület egy részét használná fel a Kalász lakótelepi temető bővítésére a csíkszeredai városvezetés. Ugyanakkor egy új, nagyobb ravatalozót is építenének.
A szakhatóság engedélyére várnak annak érdekében, hogy a Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén kiépült gázhálózatot át tudják venni, és beüzemelni. Ezt követheti majd az üzemeltetővel történő szerződéskötés, és a szolgáltatás elindítása.
Az ítélethirdetés előtti utolsó tárgyalás következik a Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács alelnöke és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőperben. Az ítélethirdetés időpontját a tárgyalást vezető bíró jelöli ki.
A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék is elutasította Székelyudvarhely fellebbezését, ezzel jogerőssé vált az a korábbi ítélet, miszerint a volt önkormányzati képviselők nem felelősek az Udvarhelyi Média Kft. kapcsán a várost ért kárért.
Miután jogerősen pert veszített a korondi hulladékátrakó építőjével szemben, a megítélt összeget, amelyet a cég készenléti költségei miatt követelt az építkezés késlekedésének időszakára, saját költségvetéséből fizeti ki a Hargita megyei önkormányzat.
Még el sem kezdődött, de 14 millió lejjel nőtt a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújításának költsége. Ezúttal nem az építőanyagok drágulása miatt, hanem mert kötelezővé vált hozzáadni az összeghez az előre nem látott kiadásokat.
Noha korábbra tervezték, ősz előtt nem kezdődik meg Csíkszeredában a Városi Művelődési Ház felújítása, amelyhez pályázati támogatást nyert a város. A kivitelező kiválasztásához szükséges közbeszerzési eljárást még ezután írják ki.
Újabb útszakaszokat korszerűsítenek Madéfalván, ez most a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését. A mezei utak aszfaltozása mellett egy hidat is építenek, így a mezőgazdasági gépeknek nem kell az európai út érintésével kerülniük.
Nincsenek még használatban a tavaly novemberben Csíkszeredában tíz helyszínen telepített digitális hulladékgyűjtő konténerek, de a guberálók többet már feltörtek ezekből. A beüzemelésük várhatóan január végéig megtörténik.