Sokadjára törték össze ismeretlenek a székelyudvarhelyi Sétatéren lévő kerékpáros tanulópálya kis útjelző tábláit. Mindemellett szerdán megrongálták a korcsolyapálya férfi mosdójának ajtóit is.
Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.
Kisebb módosítást hajtottak végre a Villanytelep utcai fogászati rendelő épületének felújítását célzó pályázatban keddi soron kívüli ülésükön a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők.
Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.
A szokatlanul magas hőmérsékleti értékek miatt kivirágoztak a százszorszépek, árvácskák, hóvirágok és más növények a parkokban és a közterületeken. Még nincs nagy baj, gondok akkor lehetnek, ha elhúzódik a meleg, és később köszönt be a fagyos időjárás.
Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.
Egyeseknek nem tetszett a művészet Székelyudvarhelyen. Feljelentést tett a rendőrségen a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, miután néhány napja ismeretlenek teljesen összetörték a Sétatéren kialakított szabadtéri tárlatuk alkotásait.
A pálpataki és a korondi általános iskola teljes felújítására pályázott az elmúlt időszakban a község önkormányzata, a munkálatok pedig el is kezdődtek, és már javában zajlanak.