Hirdetés
Hirdetés

Hamarosan rá se kell hederíteni egy esetleges cekendi forgalmi dugóra

Grafika: Csáki Ferencz

Grafika: Csáki Ferencz

A 13A jelzésű országút Máréfalva Csíkszereda felőli határa és Cekend-tető közötti szakaszát fogja tehermentesíteni az az elkerülő út, amelyet egy régi nyomvonalon építtet az említett község önkormányzata. A projekt a gazdáknak is kedvez.

Fülöp-Székely Botond

2024. július 08., 10:172024. július 08., 10:17

Több mint 8 millió lejért pályázott sikeresen az Anghel Saligny programban a máréfalvi önkormányzat, hogy elkerülőutat építhessenek a községközpont határa, illetve a Cekend-tető között – közölte a Székelyhonnal Kovács Imre máréfalvi polgármester. Mint mondta,

a cél az, hogy tehermentesítsék a 13A jelzésű országút azon szakaszát, amely az említett végpontok között halad.

Így könnyen elkerülhetők lesznek az esetleges forgalmi dugók a helyszínen.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

A nehézkes közlekedési viszonyokra egyébként volt is példa az elmúlt években, például amikor ki kellett vágni a veszélyes fákat az országút mentén. Az is lényeges, hogy az út megépítésével a gazdáknak is könnyebb lesz területeik megközelítése.

Gőzerővel dolgoznak

Az újjáépítés alatt lévő útra gyakorlatilag Máréfalva Csíkszereda felőli határában lehet letérni a 13A országútról, majd 2,6 kilométer hosszan halad a Cekend-tető irányába. Itt becsatlakozik az útba, amely összeköti az országútat és a szeméttelepet.

Hirdetés

A helyszínen azt tapasztaltuk, hogy jelenleg is látványosan zajlik a munka:

befejeződött az út alapozása, illetve a kövezés, most az alapréteg aszfalt leterítése van folyamatban.

Kovács Imre rámutatott, az építkezésből még hátra van két kilométernyi nyitott sánc kialakítása, ugyanakkor betongyűrűk segítségével bejárást fognak biztosítani a gazdák területeire. Természetesen az őszre tervezett befejezésig kopóréteg aszfalt is kerül majd az útra.

Terítik az alapréteg aszfaltot az elkerülőúton •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Terítik az alapréteg aszfaltot az elkerülőúton

Fotó: Csató Andrea

Van ugyanakkor egy 50 méteres szakasza az útnak, amely alatt gázvezetékek haladnak el, itt a későbbiekben, egy másik beruházás részeként végzik el a felújítást. Ehhez elkészültek a tervek és az anyagi forrás is biztosítva van, ám még várniuk kell a különböző hatósági jóváhagyásokra. Az elöljáró hangsúlyozta,

az új utat nem lehet majd ipari termelésre használni, de a személyautók és „hellyel-közzel” a traktorok is közlekedhetnek rajta.

Arra is kitért, hogy a megpályázott projekt magába foglalja a tizenhétfalusi út 1,1 kilométeres szakaszának felújítását is, amit már tavaly megvalósított a kivitelező. Ez a munkálat elsősorban a több mint 400 tagú helyi közbirtokosságnak kedvez.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Kovács Imre emlékeztetett, sok esetben a meghirdetett pályázati lehetőségek nincsenek összhangban a község számára fontos projektek prioritási listájával. Ettől függetlenül úgy gondolja, hogy ki kell használni minden lehetőséget még akkor is, ha az elnyert összegből nem a legsürgetőbb beruházások valósulnak meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén

Elkezdte a napokban a brassói regionális útügyi igazgatóság a hófogó panelek kihelyezését az ügykezelésébe tartozó országutak mentén – tájékoztatnak bejegyzésükben.

Egyet erre, egyet arra – készülnek a télre az országutak mentén
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció

Folytatódik a Jupiter művelet, a rendőrök és az ügyészek kedden országszerte több mint 300 helyszínen tartanak házkutatást különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a legfőbb ügyészség.

Közel 47 millió lejes kárt tártak fel, folytatódik a nagyszabású rendőrségi akció
2026. november 03., kedd

24 millió euró már megérkezett a hargitai gazdák számlájára

Hargita megyében az egységes mezőgazdasági támogatásra jogosult gazdák több mint nyolcvan százaléka már megkapta az általa idén igényelt juttatások előlegét. Már az összetettebb támogatásigénylések előlegeit is folyósítja az APIA.

24 millió euró már megérkezett a hargitai gazdák számlájára
2026. november 03., kedd

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek

November 3-án délelőtt 10 órától indul a 2026-os roncsautóprogram újabb szakasza, amelynek keretében a magánszemélyek állami támogatást igényelhetnek új gépkocsi vásárlására.

Ma délelőtt indul a roncsautóprogram a magánszemélyeknek
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan

Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében – tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

Különösen fényes, lassan áthaladó hullócsillagok tűnnek fel az égen hamarosan
2026. november 02., hétfő

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél

Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.

Fák dőltek az útra a Gyilkostónál és Piricskénél
2026. november 02., hétfő

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére

Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.

Pénzügyi segítséget kaphatnak a sertéstenyésztők a sertéspestis megelőzésére
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok

Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kigyúlt egy ház és a szomszédos épület tetejére is átterjedtek a lángok
2026. november 02., hétfő

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára

Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.

Majdnem tízezren jelentkeztek, csaknem kétszeres a túljelentkezés a novemberi rezidensvizsgára
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is
2026. november 02., hétfő

Medvét láttak Csíksomlyón és Fitódon is

Hirdetés