Egy icipicit bolondos vagyok benne – mondja kacagva a nagy mesemondó a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában tartott nyílt próba utáni beszélgetésünkkor. A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Csíksomlyói passió című produkciójának a csíksomlyói nyeregbe elhozott bemutatója előtt, Berecz Andrással beszélgettünk
Miről is beszélgethet két teljesen különböző kultúrából érkező férfi, akik korábban soha nem találkoztak? És minek köszönhetően találkoztak éppen egy erdélyi kisváros múzeumának udvarán? Rendkívüli beszélgetésnek lehettünk tanúi, mert a csíkszeredai Mikó-vár udvarán vannak ilyen estek.
Szombaton kezdődik a KaravanAct, amelynek programját szlovéniai, olaszországi, magyarországi és hazai produkciók képezik.
Hömpölygő tömeg, dübörgő zene, villózó fények, látványos pirotechnikai elemek, eksztázis – röviden így lehet összefoglalni a kolozsvári 4. Untold fesztivált. Benyomásaink a négynapos megarendezvényről.
Ötletes, innovatív, magával ragadó, és ami igen fontos: erdélyi. Az Anna. Változatok székely asszonysorsra című, helyi koncepcióban létrejött tárlat jól sikerült budapesti kiszállása után most ismét itthon, méghozzá Gyergyószentmiklóson látogatható. Hát meglátogattuk.
A nyugalom és bulizás birodalmává válik a gernyeszegi Teleki-birtok augusztus 17–19. között, ugyanis ekkor szervezik meg második alkalommal az Awake fesztivált.
Visz a vonat címmel városnapi nagykoncertet tart vasárnap este a Role zenekar Csíkszeredában. A repertoár a zenekar harminc évének dalaiból áll össze, koncepciójában az itthon maradás témáját járja körül. És noha a zenekar tagjait is gyakran vitte a vonat, mindig visszatértek. Hogy miért? Erről vallottak a Ligetnek.
Ritmussal, világhírű fellépőkkel és értő közönséggel telik meg évről évre augusztus elején a csíkszeredai Mikó-vár udvara. A tizenkettedik alkalommal megszervezett Dob-Ban Ritmusfesztivál ugyanis a dobra, a sokszínű ütős és perkúciós hangszerekre építkezve vezeti az érdeklődőket a világzene, dzsessz és rockzene világába.
Modernkori szenvedéstörténet, öncélú borzongatás, vagy eltúlzott világkép? A Szolgálólány meséjének második évadára mindegyik jelzőt rá lehet aggatni, azonban kár lenne ennyivel leírni napjaink egyik legnagyszerűbb tévésorozatát. Kritika.
Ritkán van alkalma az embernek arra, hogy egy, a távoli Los Angeles kultúrkörében kifejlődött polgárt ne annak anyanyelvén, hanem magyarul faggasson. Andrew Heflerrel erre adódott lehetőség: az amerikai, rendkívül sokoldalú művész 1993 óta Budapest lakója, a napokban pedig Csíkszeredában járt.
Kell hozzá recept, minőségi alapanyag, és nem utolsósorban a szeretet – ettől lesz ellenállhatatlanul finom a dorongos sütemény.
Napra pontosan tíz évvel ezelőtt került romániai moziforgalmazásba Christopher Nolan Batman-trilógiájának második része, A Sötét Lovag (The Dark Knight). A denevérmaszkos „igazságosztó” és ellenfelének története immár végérvényesen elfoglalta helyét a filmtörténeti klasszikusok között.
Dokumentumfilm készül Jakab Antal, a gyergyókilyénfalvi születésű gyulafehérvári főpásztor életéről és munkásságáról a Jakab Antal Keresztény Kör égisze alatt. Kedeményezői dr. Vencser László teológiai tanár és Varga Gabriella újságíró, a püspök unokahúga.
Egy keskeny lépcsőn ücsörgünk. Szűkszavúnak találom, szigorúnak (de lehet, csak a vastag fekete keretes szemüvege téveszt meg) és visszahúzódó léleknek, mégis hamar beenged. Az interjú is kissé úgy készül, ahogy a családregénye készülhetett: lassan, mozaikokból áll össze.
Tizenhat fellépő, öt ország, négy porta, három kontinens – számokban így lehetne leírni a 3. Méra világzenei csűrfesztivált, viszont a zenei műfajok kavalkádja és az előadóművészek története sokkal vonzóbb lehet a látogatók számára.
Változatos programkínálat, élmények és érdekességek minden korosztály számára, felhőtlen kikapcsolódás és szórakozás – ezt ígéri a látogatóknak az idei Nyárádmente Fesztivál, amelyre július 25. és 29. között kerül sor Nyárádszeredában és környékén.
Egy év munkája érik be, amikor a közel másfélszáz előadó szájából és hangszerein megszólal Bach monumentális műve, a Máté-passió. Székelyföldön egyedülálló pillanat, ahogy felcsendül az oratórium. Nem egyszerűen zenemű ez, áhítat. Az utolsó próbán vettük fel a hangulatát.
Alig néhány hónapja lett elérhető hivatalosan is Romániában a Spotify, a világ egyik legnépszerűbb, ingyenes változatot is kínáló zenei streaming-szolgáltatója. Mit tud? Egyáltalán eszik-e vagy isszák? Leteszteltük.