Egy küzdő nő, aki utálja az erőszakot

– Mikor kezdtél sportolni és milyen sportágban? Mi az, ami a K1 felé vonzott?

– Gyerekkorom óta sportolok valamit, legtöbbet kézilabdáztam, ezt tíz éven át űztem, de valahol éreztem, hogy mégsem én vagyok teljesen. Ezután aikidózni kezdtem, így került be az életembe a küzdősport, és ez nagyon megfogott. Rájöttem, hogy az egyéni sport és teljesítmény jobban vonz, mint a csapatjáték. A sors úgy hozta, hogy három éve ismertem meg a jelenlegi edzőmet, és elkezdtem ezt a sportot, ami mellett azóta is kitartok és rendszeresen edzek a Leri Gymnél, Pap Ferenc edzővel. Régebb volt még egy lány a csapatban, de ő más városban edz, így megint egyedüliként kell helytállnom a fiúk között.

– Hány mérkőzésed volt eddig?

– Két és fél éve volt az első meccsem, azóta legalább tíz gálán vettem részt, és kétszer kaptam ki. Küzdöttem már itthon, de Magyarországon és Ausztriában is, idén pedig nemsokára kerül sor az első K1 gálára Medgyesen.

– Milyen felkészültségre van szükség ebben a sportágban? Közös edzéseken veszel részt a fiúkkal, neked is ugyanaz az edzésterved?

– Igen, én is ugyanazt végzem, amit a fiúk, és nincs is semmiféle problémám ebből. Sem előnyöm, sem hátrányom nem származott abból, hogy lány vagyok, hiszen a ringben mindenki egyforma. Az én versenysúlyom 52–54 kilogramm, de volt már olyan, hogy nehezebb kategóriában, nagyobb ellenféllel kerültem össze. A lényeg az, hogy mindig a legjobbat hozd ki magadból. Napi két órás edzésen veszünk részt, emellett szaladni is szoktam, és az étrendre figyelek.

– Mit szóltak a szüleid ehhez a nem mindennapi sporthoz, amit lányként űzöl?

– A szüleim kicsit megálltak a kézilabda szintjén, az nagyon tetszett nekik, és szerették volna, ha folytatom, de természetesen nem ellenzik ezt sem. Szerették volna, ha csapatban sportolok tovább és valami könnyebbet, így eleinte nem szerették, amit csinálok, mára viszont ott vannak a meccseken, drukkolnak nekem és igazi rajongókká váltak.

– Mi a hobbid a sportlás mellett, mivel szeretnél foglalkozni az iskola befejezése után?

– Idén érettségizem, tehát tanulnom kell, és nagyon szeretek fotózni, ez a másik szenvedélyem a sport mellett. Egyetemre szeretnék menni, a pszichológia az, ami érdekel, de ezt a sportot nem szeretném abbahagyni egyelőre. A pszichológiát érdekesnek találom, érdekel, hogy mi van az emberekben.

– Volt-e már olyan helyzet az életedben, amikor használni kellett a tudásodat?

– Sport szintjén voltak sérüléseim természetesen, de akármilyen furán is hangzik, nem szeretem az erőszakot. Valójában szeretem elkerülni az ilyen konfliktusokat, nem szeretnék erőszakot alkalmazni. Amit én csinálok az sport, és így is állok hozzá.

– Mit üzensz azoknak, akik belevágnának ebbe a sportágba, illetve neked melyek a további terveid?

– Kitartásra van szükség, sok lány fordult meg nálunk a csapatban, akik feladták, de szerintem kitartással és edzéssel lehet elérni eredményeket. Akaraterővel sokat lehet fejlődni és bizonyítani. Számomra idén az első gálamérkőzésre márciusban kerül sor Medgyesen, de azt, hogy kivel állok majd szemben ellenfélként, még nem tudom. Mondjuk ez igazából mindegy is, hiszen a ringben mindenki a legjobbat hozza ki magából. A továbbiakban lesznek külföldi megmérettetések, amelyekre szintén fel kell majd készülni nem csak nekem, hanem a klub minden tagjának.