
Fotó: Sólyom Zsuzsanna
Egyelőre nem áll rendelkezésre a Márton Áron püspök életét bemutató nagyjátékfilm elkészítéséhez szükséges összeg fele sem, az ötletgazdák azonban bíznak a közösségi összefogásban. Jelenleg az előkészületek zajlanak, a stáb rövidesen feltérképezi a helyszíneket, hogy februárban folytathassák a jelenetek felvételét.
2015. október 12., 10:482015. október 12., 10:48
2015. október 12., 10:502015. október 12., 10:50
Szeptember első hetében vették fel a Zord idők csillaga című nagyjátékfilm első, őszi jeleneteit, akkor a Csíkszentdomokos melletti Pásztorbükkön forgattak. A jelenetben Márton Áron és Kurkó Gyárfás író-politikus szekerekkel hajtanak ki a hegyre, a Báthori Endre bíboros-fejedelem meggyilkolásának helyét jelző emlékkereszthez. A világháborúból hazatért, hivatását kereső fiatal ekkor találkozik a Pásztorbükk fölött levonuló juhsereggel, később ez is ahhoz segíti, hogy elvállalja a pásztori feladatot. A filmben alig egy percet kitevő jelenet felvételét követően nem tudták megmondani, mikor is folytatják a forgatást, mivel az előkészületek, a jelenetek megszervezése hosszas folyamat, rengeteg időt emészt fel.
Érdeklődésünkkor azonban Kányádi Orsolya sajtófelelős arról számolt be, hogy februárban folytatják a felvételt, addig a lehetséges helyszínek feltérképezésével foglalkoznak. A Csíkszentdomokos környéki helyszínek mellett érinteni fogják a Márton Áron életéhez kapcsolódó főbb helyeket, többek között Gyulafehérváron is forgatnak majd. Hogy milyen jelenetek és hol kerülnek felvételre az év elején – mint mondta –, annak függvénye, hogy a szerepet vállalt színészek munkarendjével hogyan tudják összeegyeztetni a forgatásokat.
Eperjes Károly és Fülöp Zoltán is szerepel a filmben
A főbb szereplőkről – akik már vállalták is a szereplést – érdeklődve megtudtuk, Márton Áron személyét a csíkszeredai születésű Bogdán Zsolt színművész alakítja, aki jelenleg a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatát erősíti. Kurkó Gyárfást Bandi András Zsolt, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze formálja meg. Péter bácsit Fülöp Zoltán csíkszeredai színművész alakítja. Emellett a kivételes tehetségű Eperjes Károly is szerepet vállalt a filmben, ő Adorján Károly, a kommunista hatalom által támogatott pap személyét viszi vászonra. Mint ismeretes, a film forgatókönyvét Papp László római katolikus plébános írta, rendezője a magyarországi Béres László. Az operatőr Mayer Zoltán, a társproduceri munkálatokért pedig Kindl Gábor felel.
„Pozitívan csalódtunk az emberekben, hiszen nagyon sokan odaálltak és segítettek. Farkaslakán például az egész településen gyűjtöttek. Amúgy a filmkockajegyek kiváltásával gyűlt a legtöbb pénz, egyelőre nagyvállalkozók nem ajánlottak fel tetemes összegeket” – számolt be a sajtófelelős. Hozzátette, most már a nagyobb vállalkozókhoz is el akarnak érni, ezzel kapcsolatban Csíkszeredában már egyeztet is egyik kollégájuk. Ugyanakkor bevallotta, egyelőre még a film elkészítéséhez a pénz (4,5 millió lej) fele sem áll a rendelkezésükre, de bíznak benne, hogy a forgatás előrehaladtával többen ajánlják fel segítségüket, és időben meglesz a szükséges összeg.
Bár az előkészületek javában folynak, még mindig lehet támogatni a Márton Áron életét bemutató filmet, akár a Merkúr Áruházakban található filmkockajegyek kiváltásával, akár úgy, hogy betérnek bármelyik plébániára adományaikkal – hívta fel a figyelmet Kányádi Orsolya. Emellett 5, 10 és 50 lej értékű filmkockajegyeket a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro szerkesztőségében (Csíkszereda, Fortuna Park sétány, 2/A alatt) is válthatnak a támogatni akarók.
Az előkészületek mellett a Mustármag megújulás-szolgálat folytatja Márton Áron misszióját is, továbbra is végeznek zenei szolgálatot, több helyszínen mutatják be a Népemért vállalom zeneművet, amely tulajdonképpen a Zord idők csillaga című film alapja. Legközelebb a zetelaki katolikus templom ad helyet a zeneműnek, október 25-én este 6 órától. Ezt követően Szebenben és Gelencén csendülnek fel a Népemért vállalom dallamai. November 8-án, vasárnap 12.30-tól a szebeni római katolikus vártemplomban, délután 6 órától a gelencei katolikus templomban népszerűsítik a filmkészítést a zenemű segítségével. „A film a misszió ürügyén jött létre. Az a lényeg, hogy nem Márton Áronnak akarunk muzeális emléket állítani, hanem szellemiségével, az ő életpéldájával reményt adni az embereknek, hogy ne csüggedjenek, bármilyen elkeserítő helyzetbe is kerültek. A püspök a legjobb példa arra, hogy minden rossz helyzetből ki lehet kerülni” – vallják a szervezők.
Személyes párbeszédre hívja Korodi Attila polgármester a csíkzsögödieket február 24-én, kedden.
Áramszünetre kell számítani hétfőn és kedden Csíkszereda több utcájában, valamint Csaracsón is: a munkálatok ideje alatt órákra szünetel az áramszolgáltatás az érintett háztartásokban.
Videóra vették és a közösségi médiában közzétették, amint egy csíkszeredai utcában egy sofőr járművével elgázol egy kutyát. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Összesített első helyezést ért el a budapesti regionális fordulón a csíkszeredai Fabton Lego robotika csapat, amely ezzel – a tavalyi évhez hasonlóan – továbbjutott a First Lego League következő szakaszába.
Több hónapja letörték valakik Csíkszeredában a Lejtő utca felső végén felszerelt sorompót, amely az autóknak a sétálóutcába történő bejutását hivatott korlátozni. Új sorompó csak nyáron lesz, addig nincs akadály az autók előtt.
Közösségi sízésre hívják a sízőket, snowboardosokat és minden sportbarátot. Csütörtökön ismét benépesül a Kissomlyó Sípálya.
Ősz óta nem használhatja a lakosság az FK Csíkszereda rekortán borítású futópályáját. A sportbázis bővítése miatt megbontott sáv helyreállítása 40 ezer euróba kerülne, ám a klub és a városháza közötti régi alku beteljesüléséig a pálya kapuja zárva marad.
Az ukrajnai háború kezdete óta öt külföldi állampolgár – mind a volt Szovjetunió területéről – próbált csalással román személyi okmányt szerezni Csíkszeredában. Az eseteket időben kiszűrték, az ügyészség vizsgálja a gyanús kísérleteket.
Bár a helyi rendőrség csapata létszámát tekintve egy kisebb baráti társaságnak is beillene, a Csíkszeredai Helyi Rendőrség rendkívül aktív évet zárt: tavaly összesen 2331 jegyzőkönyvet állítottak ki, a bírságok összértéke pedig elérte az 1,4 millió lejt.
szóljon hozzá!