Yvonne – Marosvásárhelyen most sepsiszentgyörgyiektől

Aki látta Nagy Dorottyát a burgundi hercegnő szerepében, az talán most Kicsid Gizella Yvonne-alakítását sem hagyja ki. A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat 2007-ben bemutatott Yvonne, burgundi hercegnő című darabja a Kisebbségi Színházak Kollokviumának nagydíját hozta el, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Yvonne-ja is számos díjjal dicsekedhet – talán érdemes összevetni a kettőt.

Szász Cs. Emese

2010. február 02., 16:242010. február 02., 16:24

2010. március 08., 16:502010. március 08., 16:50

Galéria
A darab látszólag roppant egyszerű. „Fülöp herceg, a trónörökös séta közben találkozik egy lánnyal, aki nem vonzó, visszataszító… Yvonne lompos, egykedvű, gyengécske, félszeg, unalmas és ijedős. A herceg az első pillanattól kezdve képtelen elviselni, túlságosan idegesíti; ugyanakkor az is elviselhetetlen számára, hogy muszáj utálnia szegény Yvonne-t. És kitör benne a lázadás, a természet törvénye ellen fordul, ami az ifjaknak azt parancsolja, hogy kizárólag csábos lánykákat szeressenek. – Nem adom meg magam, szeretni fogom! – veti oda a kihívást saját természetének, és eljegyzi Yvonne-t. Yvonne, miután a herceg menyasszonyaként bevezették a királyi udvarba, bomlasztó elemmé válik. Számos defektusának néma, rémült jelenléte mindenkiben felidézi saját titkolt fogyatékosságát, ocsmányságát, bűneit, s az udvar hamarosan a szörnyűségek melegágyává változik…” – írja darabjáról a szerző.

A marosvásárhelyiek előadásában Nagy Dorottya Yvonne-ja fegyelmezett, nagyon következetesen és pontosan felépített volt, a színésznő a szerep kedvéért rövidre csonkított hajjal jelent meg a nagyérdemű előtt. Most Kicsid Gizella előadásában, hol úszósapkás, hatalmas pelenkába bújt sáros békát, hol egy jólfésült, autista kisfiúvá maszkírozott lányt láthatunk.

A marosvásárhelyi közönség február 3-án láthatja a Tamási Áron Színház Yvonne, burgundi hercegnő című előadását a Nemzeti Színház nagytermében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére