Fotó: Boda L. Gergely
A Pro Minoritate folyóirat téli számát mutatják be január 11-én a marosvásárhelyi Bernády Házban. A bemutatón a Maros megyei önkormányzat volt elnökének, Virág Györgynek az 1990-es első félévi naplórészlete kerül fókuszba, amely szintén megjelent a folyóiratban.
2010. január 06., 13:142010. január 06., 13:14
2010. január 06., 13:292010. január 06., 13:29
Fotó: Boda L. Gergely
A politikai területek mellett helyet kapnak a lapban olyan területek is, mint a képzőművészet, irodalom, borászat. A 2009. évi téli számban a kisebbségi médiatörténet és a határon túli borászat mellett, helyet kapott Virág György 1990-es első félévi naplórészlete is.
Január 11-én 17 órától a Bernády Házban a lapszámot a Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanára, Ungvári Zrínyi Imre mutatja be. Ezt követően az 1990-es év magyarországi belügyi jelentései kapcsán tart előadást Novák Csaba Zoltán történész. A lap részéről jelen lesz a főszerkesztő, Kósa András László, az esti beszélgetést pedig a Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központjának igazgatója, Hadnagy Miklós moderálja.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.
A Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat egyik járatán jelentős összegű pénzt találtak, amelyet a becsületes megtaláló átadott a cégnek. Amint a felhívásban olvasható, keresik az elveszett pénz tulajdonosát, hogy visszakaphassa az összeget.
Tűz ütött ki egy gazdasági melléképületben szerdára virradóra a Maros megyei Meződombon, egy személyt pánikroham miatt kellett orvosi ellátásban részesíteni.
Világhírű fellépők koncertjei, mesterkurzusok és versenyek várják a közönséget a 20. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál augusztus 13–19. között Marosvásárhelyen.