V. Tánc Tavasza – előadással és pantomimmel rajtol a fesztivál

A Tánc Tavasza Tánc- és Mozgásművészeti Fesztivál ötödik kiadásához érkezett. A rendezvényt hiánypótlásként, a modern mozgáskultúra megismertetéséért és elfogadtatásáért álmodta meg az Udvarhely Táncműhely. Idén – május 16-a és 23-a között – a szokásosnál is gazdagabb a programkínálat, a szervezők fergeteges fesztiválhangulatot ígérnek. Neves előadóművészek, társulatok kaptak meghívást, köztük olyanokat is viszontlátni, akiknek a Tánc Tavasza művészi színvonalát nagyban köszönheti.

2011. május 12., 17:322011. május 12., 17:32

2011. május 12., 17:472011. május 12., 17:47

A rendezvényt hétfőn este 7 órától a táncművészet Kossuth-díjas nagymestere, a legendás István, a király rockopera nagyenyedi születésű koreográfusa, Novák Ferenc „Tata” nyitja rendhagyó, tánccal és zenével fűszerezett történelemórával, feltárva a magyar néptánc eredetét, kialakulását, fejlődését. „Ezek között semmi sincs, amit a keleti sztyeppékről hoztunk magunkkal, ezek mind a nyugat-európai táncdivatot tükrözik a csárdásig vagy verbunkig. Ha a 14. században valahol Olaszországban felröppent egy divatos tánc, ugyanúgy terjedt el, mint a 20. században a rock and roll, csak lassabban.” Közreműködik a Háromszék Táncegyüttes és zenekara.

A rendezvény ezt követően este 20.30 órától a Művelődési Házból egy kis időre a Márton Áron térre, azaz a Patkóba költözik, ahova a Masca Színház szabadtéri előadással csalogatja a nagyérdeműt. A bukaresti társulat két éve feledhetetlen perceket szerzett, amikor Pompeji pusztulását élő szobrokkal idézte meg ugyanitt. Ezúttal az örök szerelmes Pierrot bohókás, misztikus alakja és története elevenedik meg pantomim által.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában

Csőtörés javítása miatt több utcában nem lesz ivóvíz-szolgáltatás szombaton Székelyudvarhelyen.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került

Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat karácsony másodnapján, kora délután Székelyudvarhelyen. A ház tulajdonosa megsérült, miközben próbálta eloltani a lángokat.

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került
2025. december 23., kedd

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa

A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.

Megint nem iható a szejkei borvíz
Megint nem iható a szejkei borvíz
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Hirdetés
2025. december 23., kedd

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen

Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen
2025. december 22., hétfő

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
2025. december 22., hétfő

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál

Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában
2025. december 22., hétfő

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál

Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál
2025. december 22., hétfő

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót

A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.

A székelyudvarhelyi apa-lánya duó nyerte a Csillag születik tehetségkutatót
Hirdetés