
Fotó: Bodnár Arthur
Furcsa dolgok késleltethetnek egy színházi bemutatót – ezt nem rosszindulatból adjuk tudomásul, csak tudniuk kell, akik számítottak rá, hogy ay udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház gyerekelőadását metodikai nap miatt nem láthatták hétfőn, április 12-én az érdeklődők. Az évad utolsó bemutatójára, egy mesejátékra április 13-án kerül sor 10 és 12 órától a Művelődési Házban.
2010. április 12., 15:502010. április 12., 15:50
Fotó: Bodnár Arthur
Szilágyi Regina (balról a második) másodjára rendez Udvarhelyen, a Skatulyácska című darab egy hét alatt tevődöt össze, mondta a rendezőnő. Gyerekkorában mesefilmként látta a rendező ezt a mesét, és a boszorkány tetszett meg neki, egy csetlő-botló, humoros alak, ezért esett most erre a Tordon Ákos-műre a választás. A darab többek közt a becsületről, a felnőtté válásról, a kitartásról szól.
A Skatulyácska című klasszikus mesedarabot, hagyományos karakterekkel, királylánnyal, boszorkával, hoppmesterrel április 13-án először a Vuk-, később a Nyilas Misi-gyerekbérletesek láthatják.
Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.