A Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei három díjat nyertek a Román Színházi Szövetség (UNITER) évente megszervezett ünnepségén, amely a román színházi szakma Oscar-gálájának számít.
2013. május 14., 18:272013. május 14., 18:27
Az erdélyi színház ezzel a legtöbb díjat kapta a romániai színházak közül a Jászvásáron hétfő este megtartott ünnepségen. Kézdi Imola vehette át a Legjobb női főszereplőnek járó díjat az Andrei Șerban rendezte Hedda Gabler című előadásban nyújtott alakításáéért. Kézdi Imola 2002-ben már megkapta ugyanezt a díjat, akkor a David Zinder rendezte Fehér tűz, fekete tűz című produkcióban nyújtott alakításáért. Ugyanebből az előadásból Hatházi Andrást és Györgyjakab Enikőt is jelölték A legjobb férfi mellékszereplő és A legjobb női mellékszereplő kategóriában. A színházi szövetség zsűrije végül Hatházi Andrást Brack bíró alakításáért és Györgyjakab Enikőt Elvstedné szerepéért ítélte a legjobbaknak, így mindkét kategóriában ők kapták meg a díjat. A színházi gála szabályai szerint három-három jelöltet javasolnak díjra minden kategóriában az előzsűrizés nyomán. Az ünnepségnek egy negyedik magyar díjazottja is volt a székelyudvarhelyi Cári Tibor zeneszerző személyében, aki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja. Ő a színházi zene kategóriában életműdíjat kapott. Munkásságát Balázs Attila, a temesvári teátrum igazgatója méltatta. Mint mondta, Cári Tibor eddigi pályafutása során mintegy száz előadáshoz szerzett zenét. A gálaünnepség másik fő nyertese a nagyszebeni Radu Stanca Színház, amelynek a Silviu Purcărete által színpadra állított Gulliver utazásai című produkciója nyerte A legjobb előadás díjat. A legjobb rendezőnek járó díjat Alexandru Dabija román rendező kapta, aki a Bukaresti Nemzeti Színházban Ion Luca Caragiale Két sorsjegy című művét állította színpadra.
Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Bukarest és Kijev egyaránt tagadta kedden Moszkva vádjait, miszerint Ukrajna és Nagy-Britannia egy közös titkosszolgálati akcióval el akart téríteni egy orosz vadászrepülőgépet – írja az Agerpres az AFP hírügynökségre hivatkozva.
Lezuhant egy török katonai teherszállító repülőgép kedden Georgia légterében, az Azerbajdzsánnal közös határ közelében. A zuhanást szemtanúk filmezték le.
Elfogták hétfőn Olaszországban az itthon börtönbüntetésre ítélt, de szökésben lévő maneleénekes Dani Mocanut és a testvérét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kormányközi nukleáris energetikai együttműködési megállapodást ír alá amerikai kollégájával, Marco Rubióval – közölte a tárcavezető pénteken Washingtonban.
Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest vármegyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este romániai idő szerint tíz óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették.
Elhunyt Dick Cheney, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, védelmi minisztere és republikánus kongresszusi képviselője – jelentette be családja kedden.
A római belvárosban hétfőn összeomlott középkori torony romjai alá szorult román munkás meghalt a kórházban, miután több mint tíz órával a baleset után élve kiemelték a romok közül.
A magyar miniszterelnök november 7-én Donald Trump amerikai elnök vendége lesz a Fehér Házban, a találkozón energetikai, gazdasági, pénzügyi együttműködésről és a béke lehetséges kimenetéléről is tárgyalnak majd.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
szóljon hozzá!