Toró Attila – a pillanat varázsa

– Hogyan sikerült a kiállítás Kolozsvárott, és milyen népszerűségnek örvendett?

– A Varázsképek Székelyföldről vándorkiállítást Pozsony Ferenc, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Néprajz Tanszékének vezetője és Kovács László sepsiszentgyörgyi fotóművész nyitotta meg. A látogatók körülbelül háromszázan lehettek. Egyébként a kiállítás ötlete is Pozsony Ferenctől származik, ő vetette fel az ötletet, hogy a Hungarológiai Kongresszus alkalmával hozzunk létre egy olyan fotókiállítást, amelynek témája Székelyföld. A fotóklub tagjaival úgy döntöttünk, hogy a székelyudvarhelyi, a csíkszeredai és a marosvásárhelyi fotóklubokat is felkérjük a közös munkára. Viszont két gyergyószentmiklósi és egy négyfalusi fotóművész is közreműködött.

– Hány alkotó munkája került be a székelyföldi kiállítás fotói közé?

– Összesen negyven alkotó 74 munkája látható ezen a fotókiállításon. Csíkszeredaiak közül Ádám Gyula, Fülöp Szilárd, Görbe György, Incze Domokos, Incze László, Kristó Róbert, Labancz István, László Csaba, Martinas Cristian, Márton Ildikó, Molnár Attila, Péter Zsombor, Szabó Attila, Teutsch Alpár, Várday Béla és Virágh Zsuzsa alkotásai láthatók. Székelyudvarhelyről Balázs Ödön, Fekete Réka és Vass Lehel fotói kerültek be. Marosvásárhelyről Bálint Zsigmond, Barányi Ildikó, Both Gyula, Haragos Zoltán, Kerekes Péter Pál, Plájás István, Tamás András és Tordai László Ede fotóművészek alkotásait válogattuk be. Gyergyószentmiklósról Dezső László és Dezső Mátyás, illetve Négyfaluból Moldován Mihály. Végül Sepsiszentgyörgyről Antal Levente, Henning János, Hlavathy Károly, Kelemen Lajos, Kovács László Attila, Sebestyén Béla, Szmolka István, Toró Attila, Vargyasi Levente és Vinczefi László fotográfiái láthatók a kiállításon.

– Milyen technikával készültek a fotók?

– Az összes fotó digitális technikával készült, és hagyományos eljárással nagyítottuk. Az alapkoncepció az volt, hogy a kiállítást követően a fotókat ne kelljen a keretből többé kivenni, mert azzal az idők során romlik a minőségük. Vándorkiállításként fogjuk más városokba is elvinni, ehhez a Kovászna Megyei Tanács, illetve a Kovászna Megyei Művelődési Központ nyújtott segítséget.

– Milyen jellegűek ezek a fotók és mi az, ami megjelenik rajtuk?

– Tudni kell, hogy nagy falujárási szokás van a fotósok körében, tehát a fotók egy része szorosan kötődik a népi hagyományokhoz, az ünnepek közül például a farsang és a gyimesi búcsú jelenik meg a fotókon. De vannak tájfotók, épületfotók, az utóbbiból kevesebb, illetve életképek és portéfotók is.

– Hol készültek ezek a fotók?

– Többnyire falvakon fotóztunk, például Gyimesbükkön, Bözödújfalun, Bodokon, Erdőfülén, illetve egy Csíkszeredában készült, viszont témáját illetően népszokáshoz kapcsolódik.

– Mekkora méretben készültek?

– Az összes kép 30x40 méretű, ami leginkább azért volt célszerű, hogy a képkeretek egy azonos méretre készüljenek, mivel ez a tárolásukat és a szállításukat egyaránt megkönnyíti, sőt, ha az elkészítésükre gondolunk, így az is gyorsabb.

– Milyen további terveitek vannak a fotókiállítással kapcsolatosan?

– Mivel az időszűke miatt sok jó fotós lemaradt a felhívásról, így a közeljövőben mindenképpen bővíteni fogjuk a székelyföldi fotógyűjteményt. A kiállítást elvisszük Budapestre, Győrbe, illetve a művelődési központ jelezte, hogy a testvérmegyékbe is el szeretnék vinni. Még egyelőre nem tudni erre mikor kerül sor, de mindenképp az időpontokat előre egyeztetjük és egy körutat fogunk szervezni.

– Hol tároljátok a vándorkiállítás fotográfiáit, hiszen fontos, hogy ne sérüljenek az évek során...

– A Lábas-házban dobozokban vannak elhelyezve, a képkeretekben a képek szigetelve vannak, így nem érheti őket nedvesség. Az is fontos, hogy a párás és a száraz levegő váltakozása ne legyen gyakori, hisz az sem tesz jót nekik.

– Milyen a jó fotó?

– Ami engem illet ösztönösen fotózok, talán a spontán készített képek a legőszintébbek.

– Hogyan dolgozol, szabadon, vagy csapatban?

– Vannak témák, amelyekhez jó csapatban lenni és együtt dolgozni, viszont a makrofotózás lehet kikészítené idegileg a kollégákat. Ha csoportosan dolgozol, nincs időd elmerülni dolgokban. Van úgy, hogy végigmegyünk csapatban a falun, s akkor másnap reggel hajnalosan elindulok, hogy más pontokat is felfedezzek. A portrék és életképek esetében jó, ha van valaki melleted, aki segít elterelni az alany figyelmét, szóba elegyedik vele, hogy természetesebb legyen a fotó hangulata.

– Mi a véleményed a photoshopról, a kép manipulációjáról általában?

– Vannak témák, amelyek nem engedik meg a manipulációt. Az a fajta korrekció, ami a régi időkben is elérhető volt a laborban, megengedhető. Kép úgy nem tudna készülni semmilyen tökéletesnek tűnő felszereléssel sem, hogy utólag ne kelljen korrigálnia a fotográfusnak. Eleve olyan nyersformátumot használunk a fotógépnél, hogy a kép be kell kerüljön photoshopba, ahol a minimális korrekciót el lehet végezni. Annak a fotófeldolgozásnak vagyok a híve, amit a nagy természetfotó-kiállításokon is megengednek, ami minimális mértékű korrigálást jelent. A kép jellegét viszont nem szabad módosítani. Például az utómontázs, az teljesen más kategória, ami nem is arról szól, mit és hogyan fotóztam, hanem inkább arról, hogy hogyan tudok egy olyan képet összerakni, ami nem felel meg a valóságnak. Azon a területen is lehet nagyon szépeket alkotni, de az teljesen más kategória. A fotómontázsra a nagy nemzetközi szalonokban már bevezettek egy experiment kategóriát, és azokat az alkotásokat külön kezelik.