
Fotó: Iochom Zsolt
Többnyire élőzenés kísérettel búcsúztatta tizenkettedik évadját a Csíki Játékszín, vasárnap este. Ezúttal néhány színész (Veress Albert, Kosztándi Zsolt, Papp Tibor) zenészkén is közreműködött.
2011. június 06., 12:252011. június 06., 12:25
2011. június 06., 12:592011. június 06., 12:59
Veress Albert sokoldalúságát igazolja, hogy ezúttal nagybőgőn kísért
Ahogy Parászka Miklós színházigazgató megjegyezte, minden maradék energiájukat belegyúrták ebbe a cipóba, az utolsó előadásba, ami azért szokott népszerű lenni, mert talán ez a legszemélyesebb, ez az a pillanat, amikor minden színész megmutathatja az általa is legkedveltebb oldalát. Ismét egy rendkívül összetett műsorpolitikával rukkolt elő a Csíki Játékszín, a négy nagyszínpadi bemutató mellett két kamaratermi előadást láthattunk és persze szintén különálló produkciónak számít az évadzáró gála is.
A közönségszavazat, a színészekre vonatkozóan, az idei évad végén sem szolgált meglepetéssel, ismét Veress Albert és Dálnoky Csilla nyert. Míg a férfi színészeknél öt színész kapott száznál több szavazatot és Veress Albert 156-ot összesített, addig a nőknél Dálnoky Csilla a 321 szavazattal fölényesen nyert. A közel hatezer bérletes néző közül 731-en szavaztak.
Az előadásokat tekintve a közönség körében a Finito győzött 1168 szavazattal, a Csókos asszony 1134, a Sárkány 723 és a Macbeth pedig 408 voksot kapott. Premiernek számít a társulat történetében, hogy ezúttal a szórakoztató előadás helyet, egy kortárs társadalomkritikán alapuló produkció vihette el a pálmát.
A színészek Lőrincz András Ernő teljesítményét díjazták a társulat alapította Hunyadi László-díjjal. Az előadások hátterét biztosító csapatból pedig Bálint Gabriella öltöztető érdemelte ki a Kulissza-díjat.
Minden társulat összetétele évadról-évadra változik. A Csíki Játékszínből két színész távozik: Benedek Ágnes és Bodea Tibor. Az előbbi szülővárosába vagyis Sepsiszentgyörgyre megy, az utóbbi pedig Angliába „próbál szerencsét”. Öt fiatal színész érkezik a társulathoz, közülük hármat már ismerhetnek: Kiskamoni-Szalay Lillát, Kiss Borát és Konya Ütő Bencét. Lilla Kaposvárott végzett, Kiss Bora és Konya Ütő Bence a marosvásárhelyi színészegyetemen végző osztályából még Horváth Gyula és Kis Andrea érkezik.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!