Templomszentelést tartanak Telekfalván

•  Fotó: P. Dávid Tünde

Fotó: P. Dávid Tünde

A 2005-ös árvíz óta folyamatosan zajlanak a helyreállítási munkálatok a református templomon. A toronyjavítás után régészeti feltárásokat végeztettek, majd belső javítások következtek. A megrongálódott födém helyett Juhász Judit munkája nyomán elkészültek a festett fakazetták – 200 év óta az első mennyezet, ahová új kazettaburkolat kerül. Május 15–16-án kulturális rendezvénysorozattal és hálaadó istentisztelettel ünnepelnek a telekfalviak.

Molnár Melinda

2010. május 12., 09:082010. május 12., 09:08

•  Fotó: P. Dávid Tünde Galéria

Fotó: P. Dávid Tünde

„A kiben az egész épület szép renddel rakatván, nevelkedik szent templommá az Úrban” (Efézus 2,21) szentírási gondolattal vár Juhász Ábel református lelkész és a gyülekezet a hétvégi renedzvénysorozatra. Szombaton 15–19 óra között előadások hangzanak el a felújított templomban. Sófalvi András régész az ott folytatott ásatásokról beszél, Rácz Róbert lelkipásztor A templom, mint közösségi hely címmel tart előadást. Majd Pap Gábor művészettörténész a telekfalvi templom kazettáinak szimbólumairól szól.

20 órától kulturális műsor kezdődik a művelődési házban. Fellép a Pipacsok néptáncegyüttes, Kátai Zoltán énekmondó és a Somos zenekar. Vasárnap 11 órakor kezdődik a templomszentelő ünnepi istentisztelet úrvacsoraosztással, utána köszöntések, ünnepi beszédek hangzanak el.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
2026. február 20., péntek

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében

Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.

Figyelem: tíz közkút és forrás vizéből csak egy iható Maros megyében
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

Korszerű, négykerék-meghajtású mentőautóval bővült Korond és a környező települések sürgősségi egészségügyi ellátása, ami jelentősen javítja a beavatkozások gyorsaságát, különösen a hegyvidéki térségben.

Új mentőautó szolgál Korond térségében
Új mentőautó szolgál Korond térségében
2026. február 20., péntek

Új mentőautó szolgál Korond térségében

2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

Újra megszervezik a Játék a jégen! programsorozatot Székelyudvarhelyen, amely szombaton reggel 9 órától várja a gyerekeket és családjaikat a korcsolyapályán.

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen
2026. február 20., péntek

Jégkarnevált szerveznek Székelyudvarhelyen

2026. február 19., csütörtök

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon

A kormány jóváhagyta a Korond-patakon épülő árvízvédelmi rendszer gazdasági és műszaki tervét csütörtöki ülésén. A települést védő gát- és záportározó-rendszer 332 millió lejből fog megépülni, amelyet állami forrásból biztosítanak.

Többlépcsős árvízvédelmi rendszert építenek a Korond-patakon
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom

Elakadt kamionok nehezítik a közlekedést a 13A jelzésű országút Máréfalva és Kápolnásfalu közötti szakaszán, a Cekend-tető közelében.

Teherautók akadtak el a Cekend-tető közelében, akadozva halad a forgalom
2026. február 17., kedd

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet

Anyamedve tartózkodik két boccsal a Sóskúton, a Diákszálló mögötti erdős területen, mindenkit figyelmeztetnek, hogy ne közelítsék meg a területet kíváncsiskodva.

Anyamedve tanyázik két boccsal Sóskúton, lezárták a területet
2026. február 16., hétfő

Elhárították az ismétlődő áramszüneteket okozó meghibásodást

Egy középfeszültségű vezeték meghibásodása okozta a múlt héten Székelyudvarhely jó részén tapasztalt rövid áramszüneteket, áramingadozásokat.

Elhárították az ismétlődő áramszüneteket okozó meghibásodást
Hirdetés