Táncban kommunikálnak Nyárádszeredában

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

December 29-én első alkalommal lépett táncszínházzal a közönség elé a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes. Az újszerű produkció nagy sikert aratott.

Gligor Róbert László

2011. január 04., 17:142011. január 04., 17:14

2011. január 04., 17:522011. január 04., 17:52

Nem évvégi előadásnak szánták, mégis az lett belőle – mondta el portálunknak az együttes vezetője, Benő Barna. A nyárádmenti közönség egészen új táncos műsort követhetett végig, s a telt ház nem is volt háládatlan: a hol pattogó, tüzes táncok, hol tragédiába torkolló történetek egyaránt nagy sikert arattak a nézők körében.

Be nem teljesedett szerelmek

A Trilógia című produkció kerettörténete egy nap a kocsmában, ebből az alaphelyzetből bontakoznak ki a jelenetek, miközben a dráma ideje kitágul. Mindhárom jelenet szerelmi történet, de egyik sem nyer boldog végkifejletet.

Az első történet palatkai, feketelaki és ördöngösfüzesi táncokra épül. A legény elmegy katonának, közben kedvesét elszereti egy másik. Amikor a baka leszerel, a lánynak választania kell, ám a nehéz döntés elől a halálba menekül. A második jelenet alapját szászcsávási cigánytáncok képezik. A történet kezdetén az apától egy idegen legény kártyán elnyeri az egyik lányát, míg annak húga mindent megtesz, hogy ő is megszerezze magának a jóképű „csávót”. Mivel a legény nem bizonyul hűségesnek és nem tud ellenállni a csábításnak, áldozatul esik a cigányok bosszújának.

A harmadik, boncidai és válaszúti táncos jelenet visszatér a kerettörténethez. A kocsmárosnéba szerelmes részeges legény elalszik az ivóban és álmában visszautazik az időben, ahol beleszeret a kocsmárosné nagyanyjába. A két falu különbözőképpen szemléli kettőjük házasságát, és az esküvőn a boncidaiak ellopják a menyasszonyt, a legényt pedig visszalökik székébe. A kocsmárosné a felébredt legényt kitessékeli az ivóból, így annak vágyálma beteljesületlen marad.

Táncban kommunikálnak

A Bekecs néptáncegyüttesnek ez az első táncszínházi előadása. Arra az elvre épült, hogy a beszéd mellett mozgásban, a néptánc nyelvén is el lehet mesélni egy történetet. A produkciót az együttesvezető, Benő Barna állította fel, ő a darab rendezője és koreográfusa is egyben. A jelmezek és díszlet tervezésében a Maros Művészegyüttes, a műszaki feltételekben pedig a marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a helyi Tordai Levente nyújtott segítséget. Az együttes fő támogatója a nyárádszeredai önkormányzat, amelynek köszönhetően 2010-ben több mint 50 helyen léptek fel a néptáncosok, egyúttal a várost is képviselve.

Az utánpótlás is remekelt

December 26-án tartotta év végi gálaelőadását az együttes kiscsoportja is. A házigazdák másfél éve alakult utánpótlás együttese nyárádmagyarósi és magyarózdi táncokat mutatott be, míg a meghívott erdőszentgyörgyi Százfonat sófalvi és széki néptáncokat mutatott be.

Dászkel László polgármester az előadás után megköszönte az együttesnek, hogy elvitték Nyárádszereda hírnevét a külföldi testvértelepülésekre is. Az együttes fő támogatójának számító önkormányzat vezetője elégedett. „Büszke vagyok rájuk, mint ahogy minden nyárádmenti polgármester az lehet, akinek a községéből gyerekek táncolnak az együttesben. Nagyon jó befektetés, nem adtuk rossz helyre a pénzt. Újjáélesztették a néptáncmozgalmat, élet van benne, jókedvvel csinálják. Továbbra is fenntartom, hogy támogatni kell őket” – mondta el portálunknak a város elöljárója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak