Szobor ajándék a szombatfalviaknak

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

A Szent György templom búcsúja alkalmával a szabadtéri oltár mellett kapott helyet a talapzatra helyezett új szobor. Az egy darab fából készült védőszent ábrázolás Lőrincz László alkotása. Bíró Levente és családja adományát a szombatfalvi búcsús szentmise főcelebránsa, P. Bőjte Mihály OFM áldotta meg.

Molnár Melinda

2010. április 27., 12:422010. április 27., 12:42

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

Imafohásza után, mely szerint: „Kérünk, áldd meg ezt a szobrot, amelyet közösségünk védőszentjének, Szent György vértanúnak tiszteletére és emlékezetére készíttettek” meghintette szenteltvízzel és incenzálta.

Fellapoztuk a Homus Historiát: Szentgyörgy volt

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

A ma közigazgatásilag Székelyudvarhelyhez tartozó településrész, Szombatfalva, már csak nevében őrzi a falut, temploma titulusa pedig az első település nevét: Szentgyörgyként 1333-ban említik először.

De a nagy múltú egyházközség tagjainak lelki identitása, az egyházi dokumentáció előtti időkre mutat vissza. „Régi templom állott a falutól északra fekvő magaslaton, ahol most temető van” – olvassuk Szombatfalva egyházi krónikájában. A Szombatfalva nevet 1497 óta jegyzik, majd 1895-ben közigazgatásilag Székelyudvarhelyhez csatolták. A mai, 1796-ban épített templom Szent György tiszteletére van szentelve, elődje 1638-ból származik. Ebben az évben szűnt meg az önálló egyházközség, amely öt éve alakult újjá. A több mint 1600 lélekszámú közösség lelkipásztora László Attila plébános. A Szent György-búcsú a tavasz első nagybúcsúja Udvarhelyszéken, hagyományosan szabadtéri. Városi zarándoklat, de sokan eljönnek a környező településekről is.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 28., szombat

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen

Korlátozni kívánja a városban működő játéktermek számát Székelyudvarhely önkormányzata, a döntés meghozatala előtt nyilvános vita keretében kérik ki a közösség véleményét.

Nyilvános vitát szerveznek a játéktermek betiltásáról Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást

Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.

Elbukhatja Fenyéd és Székelyudvarhely a közös buszvásárlást
2026. február 26., csütörtök

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen

Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.

Adócsökkentési remények és zöld utat kapott beruházások Székelyudvarhelyen
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában
2026. február 26., csütörtök

Áramszünet lesz Farkaslaka néhány utcájában

Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén

Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.

Körvonalazódnak a közlekedési változások Székelyudvarhely szombatfalvi részén
2026. február 26., csütörtök

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval

Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.

Tűz ütött ki Székelyudvarhelyen szerdán este – videóval
2026. február 24., kedd

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen

A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.

Színészek és táncosok mesélnek a barátság erejéről Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó

Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.

Anyamedve a kamerák kereszttüzében: egyelőre nem jelent veszélyt a sóskúti lakó
2026. február 23., hétfő

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt

Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.

Kápolnási Zsolt történész tart történelmi visszatekintőt
2026. február 20., péntek

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása

A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.

Egészségügyi szakembereknek és pácienseknek egyaránt szól a székelyudvarhelyi kórháznapok idei kiadása
Hirdetés