
Fotó: Kristó Róbert
Nem mindennapi élményt nyújt, amikor egy társulat olyan történetet játszik el, melynek az egyik néző a mesélője és egyik főszereplője. Csíkszeredában szombaton este a Csíki Játékszín Hunyadi László Kamaratermében a PEPITA Pesti Playback Improvizációs Színházi Társulat előadásából láthattuk a színház és közönség ilyenfajta interakcióját.
2010. október 31., 17:482010. október 31., 17:48
Fotó: Kristó Róbert
Nehezen melegedett be a csíki közönség, csak lassan nyíltak meg az alanyok, nem voltak hajlandók egyből érzelmeikről vagy történeteikről mesélni, pedig ennek a műfajnak a lényege, hogy a színészek újrajátsszák az arra érdemesnek vélt lelkiállapotokat, érzelmeket és a történeteket.
Végül mégis gördülékenyen működött minden, egy tanulságos humorest kerekedett ki a „sztorikból”. Az előadás után arra voltunk kíváncsiak, miként tudnak annyira együtt lenni a színészek, szinte tökéletes az összjátékuk, holott a történeteket előzőleg nem volt lehetőségük elpróbálni.
Fotó: Kristó Róbert
„Rengeteget játszunk együtt. Próbáink abból állnak, hogy egymás történetét, hangulatát játsszuk, ez nemcsak a gyakorlás szempontjából fontos, hanem azért is, mert így jobban megismerjük egymást. Habár nem tudjuk, milyen történetet kell eljátszanunk, már rengeteg hangulaton, történeten, érzésen vagyunk túl, így nem túlzás kijelenteni, hogy már semmin nem lepődünk meg. Nagyon fontos számunkra, hogy a mesélőre hangolódjunk rá. Az ő helyzetét kell megértsük, gondolatait kell magunkévá tegyük, nagyon tisztelnünk kell őt is és a történetét. Ezt felelősséggel kell eljátszani, hogy valamit kapjon, nem szabad sem elviccelni, sem túldramatizálni. Legnagyobb segítségünk ebben a játékmester, rávezető kérdéseket tesz fel, a mi színházi fogalmaink szerint ő a dramaturgunk. Nem közli a színészeknek, hogy mit játsszanak, a szereplőket a mesélő válassza ki, de igyekszik olyan információkat kicsalni, melyből kiderül, hogy miként élte meg a mesélő a történetét.” – emelte ki lapunknak dr. Bakacsi Gyula, a társulat egyik tagja, aki különben a Sapientia EMTE Üzleti Tudományok Tanszékének vezetője.
Továbbra is folyamatban van a nyomozás a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében, ugyanis hivatalos szakvélemény egyelőre nem született a haláluk körülményeiről.
Közös megemlékezést tartanak Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán lakói november 11-én, kedden a csobotfalvi temetőben, hogy a felújított háborús emlékműnél tisztelegjenek a helyi háborús hősök előtt.
Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakították az ideiglenes körforgalmat, így jó lesz figyelni a változásra az arra autózóknak.
Átmenetileg kihelyezik az új körforgalmat Csíkszentkirályon, az E578-as jelzésű nemzetközi út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél november 8-án, szombaton. Fokozott figyelemre intik az autósokat.
Várhatóan jövő nyáron állhatnak forgalomba a csíkszéki tömegközlekedés átalakítását szolgáló elektromos buszok, amelyek Nagybányán készülnek. A gyártás folyamatban van, közben elektromos töltőállomásokat is kell telepíteni.
Hivatalos Csíkmadaras címere, az RMDSZ javaslatára erről döntött a kormány – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési és közigazgatási miniszter.
A Csíki Kamarazenekar családi hangversenye játékos formában mutatja be, hogyan szólalnak meg a barokk kor harci zenéi, és miként kelnek életre a csaták hangjai dobokon, sípokon és cintányérokon.
Újabb támogatással segíti Csíkszereda testvérvárosát, Beregszászt: iskolai padokat, székeket és katedrákat juttattak el a háború sújtotta kárpátaljai településre kedden. A bútoradomány mellett a lelki támogatás fontosságát is hangsúlyozták.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás egy új Olt-híd tervezésére és építésére Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében. A leromlott állapotú építmény helyett jövőben kezdődhet el az új híd építése, ha rendelkezésre áll a finanszírozás.
Átmenetileg nem lesz víz több csíkszeredai háztartásban szerdán javítási munkálatok miatt – tájékoztat a Harvíz Rt. közleményben.